DR. WEKLER FERENC (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Eredetileg a területfejlesztés néhány kérdésköréről szerettem volna beszélni, de az előbbi vita kapcsán azt gondolom, érdemes összefoglalni, vagy legalábbis megpróbálni összefoglalni az önkormányzati problémakört, amely úgy tűnik, az elmúlt két nap vitája során a legnagyobb érdeklődést váltja ki a parlamenti képviselőkből. Valószínűleg azért is, mert nagyon sokan vagyunk, akik az önkormányzatokban valamilyen munkát végzünk, pozíciót töltünk be, de valószínűleg azért is, mert az önkormányzati szféra az, amely a mindennapjaink minden szeletével összefüggésben van: iskolafenntartás, egészségügyi ellátás, közvilágítás, útfenntartás, és sorolhatnám mindazokat a feladatokat, amelyek ezzel kapcsolatosak.
Az előttem szólók közül az egyik szocialista képviselőtársam a kétperces hozzászólásában az előbb, azt gondolom, rámutatott a dolog lényegére: a dolog lényege pedig magának az önkormányzati finanszírozási rendszernek a lehetetlen volta. Ez nem ebből a költségvetésből derült ki, ez, ahogy képviselőtársam is elmondta, kicsit pontosítanék: nem tizenkét éve, de '93 óta folyamatos vita a mindenkori Magyar Országgyűlésben, sajnos mindig csak a költségvetés időszakában.
Az elmúlt ciklus kormánypártjai a kormányprogramjukban megígérték, hogy ezt az önkormányzati finanszírozási rendszert javítják. Sajnos az elmúlt négy évben erre nem került sor, ugyanaz folytatódott, mint ami az előző négy évben és az azt megelőző két évben: vagyis állami feladatok kerültek át az önkormányzatokhoz egyre nagyobb számban, és a finanszírozásuk - az önkormányzati törvény betű szerinti betartása ellenére - soha nem volt százszázalékos az elmúlt évben vagy az elmúlt évtizedben sem.
Ebből számomra az következik, hogy a következő években - és erre is utalt már képviselőtársam -, és ez alatt talán a jövő évet értem, ahogy ez a mostani kormány programjában is szerepel, szembe kellene néznünk végre ezzel a problémahalmazzal.
(17.30)
El kellene dönteni, hogy mik az állami és mik az önkormányzati feladatok, és akkor az olyan közbevetések, amik itt arról szóltak, hogy a normatívák az adott feladat hány százalékát finanszírozzák vagy nem finanszírozzák, akadémikus kérdésekké válnának - most is azok. A normatíva egy számítási alap természetesen, ezt tulajdonképpen ki lehetne hagyni a mindenkori költségvetésből, és az önkormányzatok összes bevételét és a hozzá kapcsolódó normatív támogatást kellene egységbe venni, mert ezek a szabadon felhasználható bevételek; a kötött felhasználású támogatások természetesen ebből levonhatók lennének, és akkor nem lenne minden évben ilyen vita.
Különböző technikai okok miatt benne maradtak ezek a normatívák. Én már sok évvel ezelőtt javasoltam, hogy hagyjuk ki. Többek között azért is, hogy otthon nekünk, polgármestereknek, képviselőknek ne kelljen szembesülnünk az intézményekkel, akik a normatíva alapján próbálnak helyi költségvetéseket tervezni. Ezek természetesen torz számok, mert - még egyszer mondom - a normatívák nem fedezték soha a tényleges ráfordítási költségeket.
Mik ezek a problémák a finanszírozási rendszerben? Az egyik mindjárt, ahogy mondtam, a kötelező feladatok, az apró települések problémái, a kis körzetközpontok problémái, intézményfenntartó társulások, közösen megvalósított feladatok elvégzésére létrejött összefogások. Zárójelben jegyzem meg, majd erre még kitérek: sajnos ez a költségvetés most éppen őket sújtja, azokat, akik szakmailag teljesen koherens módon és az önkormányzati rendszer követelményeinek megfelelően az elmúlt években közösen társultak egy-egy iskola fenntartására, egy-egy öregek napközijének a működtetésére. Ha végignézi az ember országosan azokat a településeket, amelyek most a béremelés következtében rossz helyzetbe kerülnek, ők vannak első helyen; nem a nagyvárosok, nem a megyék, nem az önálló városok, önálló települések, nem is az egészen kis falvak, hanem azok a kis körzetközpontok, ahol közös intézmények működnek, és ahol a bértömeg nagy volumenű, és értelemszerűen, a nagyon helyes béremelés következtében, ennek a következményei most lesznek érzékelhetőek.
A következő problémapont a cél-, címzett támogatás egész rendszere, amely szintén reformra szorul. Nemcsak azért, mert több pénz kellene, hanem azért, mert egy csomó település az önerő problémáját nem tudta megoldani. Zárójelben jegyzem meg, hogy ebben a költségvetésben van rá forrás, legalábbis törekvés arra, hogy ezt a problémát megpróbáljuk megoldani: a területfejlesztési fejezetben egy 2 milliárdos keret a leghátrányosabb helyzetű térségeknek, azoknak, akik eddig semmilyen pályázaton nem tudtak részt venni, mert soha nem tudták letenni az önerőt, akár kistérségi, akár kistelepülési vagy települési szintről beszélek.
Ugyanide tartoznak a nagyobb városokat, a kvázi "gazdagokat", a fővárost és a "gazdag" városokat érintő adóerő-képesség problémái. Az is kiderült az elmúlt években, nem most, hogy ez a rendszer sem váltotta be úgy a hozzáfűzött reményeket, ahogy annak idején szerettük volna. Nem a mi ciklusunkban, hanem az előző kormány, a Fidesz-kormány vezette be ezt a formációt, és most ott tartunk, hogy gyakorlatilag büntetjük azokat a településeket a rendszerből következően, amelyek korábban évtizedeken keresztül például azért dolgoztak, hogy legyen ipari park, egyre több beruházó jöjjön, és most azért nem kapnak normatívát, mert vannak saját bevételeik. Azt gondolom, ez is rossz. A koherens rendszer az lenne, ha a saját bevételeket hagynánk ott, és legfeljebb az állam nem támogatná olyan mértékben ezeket a településeket, ahol nem kéne. De nem lehet kiemelni a mostani rendszerből ezt a problémahalmazt sem, mert különben összedől a rendszer. Szükség van azokra a forrásokra, amelyek itt most megtermelődnek.
Ugyanilyen problémahalmaz a nagyvárosok tömegközlekedési problémája a fővárosban és az egyéb városokban. Részben azért, mert az elmúlt években politikai kérdést csinált abból az előző kormány, hogy nem lehetett hozzányúlni - vagy nem olyan mértékben - a közlekedési tarifák változásához, mint ahogy szükség lett volna, vagy ahogy a piac és az áremelkedés ezt diktálta volna. Ennek következménye az, hogy például a BKV 35 milliárdos problémával rendelkezik. De ugyanekkora, arányaiban hasonló problémákkal jelentkeznek a helyi közlekedési vállalatok Pécsett, Szegeden, Debrecenben és a többi városban is; és sorolhatnám azokat a problémákat, amelyek most itt, a költségvetés vitájában ugyanúgy törnek felszínre, mint az előző évben, az azt megelőző évben. A szereposztás változik: egy évvel ezelőtt önök mondták, hogy erre meg arra ezért meg azért nincsen pénz, vagy mik a prioritások. Most természetesen ez a szerep megváltozott, és a kormánypárti képviselőknek kell azt mondani, hogy értjük a felvetéseket, értjük a problémákat, látjuk is a problémákat, viszont - és erről nagyon sok hozzászóló beszélt az elején - a költségvetés sarokpontjain nem kívánunk változtatni. Nem kívánunk változtatni a hiány mértékén, és természetesen a számítási egyéb alapokon sem tudunk változtatni.
Arról lehet vitákat folytatni, amit az előbb egyik fideszes képviselőtársam elmondott, hogy az infláció mértéke vagy a gazdasági növekedés mekkora lesz. Tervezők megtervezték, kiszámolták. Remélhetőleg ezek korrekt számítások voltak.
Tehát összefoglalva: egyrészt az önkormányzati rendszer, finanszírozási rendszer reformra szorul; másrészt az önkormányzatok lényegesen több pénzhez jutnak ebben az évben, mint a tavalyi évben összességében. A nonszensz ebben a dologban, hogy ez a lényegesen több pénz most itt hiányként jelentkezik, azért, mert hál' istennek emeltük azoknak az embereknek a bérét, akik az önkormányzati szférában dolgoznak, és akik rászorultak erre a béremelésre hosszú évek óta. Ezt önök is támogatták, ahogy mi is támogattuk, és szintén elhangzott már: ennek a fedezetét valahonnan elő kell teremteni.
Még egyszer szeretném megerősíteni: az SZDSZ frakciója egyetlen prioritási kört nevezett meg, ez a Belügyminisztériumhoz tartozó önkormányzati szféra, illetve a rendőrség problémahalmazának a rendezése. Amennyiben találunk szabad forrásokat a nagyon kifeszített költségvetésben, ezeket mind erre a területre kívánjuk csoportosítani. De azt mindenképpen meg kell ígérnünk és meg is ígérjük, hogy a bérnövekmény fedezetét minden önkormányzat számára biztosítani fogjuk, mégpedig normatív módszerekkel, a következő évben. Tehát azért, mert valahol többen dolgoznak egy-egy intézményben, illetve egy-egy településen, nem érheti hátrány őket, illetve azt a települést és az ott lakókat, hogy ezt a saját kárukra kell kigazdálkodniuk.
A másik terület, amiről röviden beszélni szerettem volna, a területfejlesztés témaköre, ami nagyon szorosan összefügg az önkormányzati rendszerrel, és amiről eddig itt nem sokat hallottam. Lehet, hogy éppen akkor beszélt róla valaki, amikor nem voltam itt, bár a múlt éjszaka is itt ültem, és ma is elég sok időt töltöttem a teremben. Nagyon szoros az összefüggés, tudja mindenki, nemcsak azért, mert a szereplők ugyanazok, tehát a polgármesterek, megyei közgyűlési elnökök szereplői a kistérségi társulásoknak, a megyei területfejlesztési tanácsoknak, illetve a regionális területfejlesztési tanácsoknak, hanem azért is, mert ez a forrástömeg is beletartozik az önkormányzati költségvetésbe. Ez az a tömeg, amivel fejleszteni lehet, és ami a fejlesztési célokat szolgálja elsősorban.
Én nagyon örülök neki, hogy a költségvetésben nagyon sok területen kiemelten foglalkozunk a hátrányos helyzetű térségekkel, és azon belül is azokkal, akik a leghátrányosabbak az országban. Egy korábbi számítás szerint 42 ilyen kistérség van az ország különböző részein. Ebből a 42-ből 28 tartozik azokba a megyékbe, amelyek szintén hátrányosak a GDP-számítások tekintetében; 14 kistérség kimaradt. Ez mindjárt egy olyan probléma, amire szeretném felhívni a figyelmüket, a kormánypárti képviselők figyelmét is, amit szerintem orvosolni kell.
Az tehát, mert a statisztikai számítás azt mutatja egy megyéről, hogy a GDP-t összevetve hátrányos helyzetben van, ez még nem jelenti azt, hogy a megye egésze van hátrányos helyzetben. Hadd mondjak egy példát: Somogy megye beletartozik ebbe a körbe, de nem hiszem, hogy valaki Siófokról azt mondaná, hogy hátrányos helyzetű település. De az ország másik részéből is lehet példát hozni: az, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye bekerült most ebbe a körbe, nagyon örvendetes, de ettől még Jászberény nem lesz hátrányos helyzetű. Viszont az ide nem tartozó megyék közül, mondjuk, a Baranya megyei Ormánság ugyanolyan vagy hátulról talán a harmadik ebben a rangsorban, mint a leghátrányosabb, a megye egészét tekintve viszont nem került bele ebbe a körbe.
(17.40)
Én azt hiszem, ezt a problémát orvosolnunk kell a következő egy-két hétben. Ugyanis én nem a megyei statisztikákat tekintem olyannak, amit alapul kell venni, hanem a kistérségieket. Ezek sem teljesen koherensek és minden esetben megfelelőek, de lényegesen jobban mutatják egy-egy régió lemaradását, illetve fejlettségét, mint a megyei mutatók Magyarországon. Mindenképpen javaslom ezt a problémakört újragondolni, illetve a költségvetést úgy módosítani, hogy azok a kistérségek is, amelyek nem a hátrányos helyzetű megyékben találhatók, szintén kiemelt támogatáshoz jussanak. Ezt tekintem az egyik legnagyobb olyan kérdéskörnek, amivel foglalkozni kell.
A másik ilyen, és ez megint a rendszerből fakadó kérdés: a kormányprogram azt tűzi ki célul, hogy a következő ciklusban, tehát ennek a ciklusnak a végére át kívánunk térni a választott regionális önkormányzatokra, az önkormányzati régióra. Ez ismét felveti azt a kérdést, ami 12 éve szintén a levegőben van, hogy mi a feladata a megyéknek, a megyei területfejlesztési tanácsoknak, és mi legyen a feladata a jövendő önkormányzati régióknak. Úgy látom, hogy a költségvetést beterjesztők már ezen gondolkodtak, illetve azt látom, hogy bizonyos területen elbizonytalanodtak, hogy most tulajdonképpen a prioritás hol legyen, a régióban vagy a megyében, a megyei területfejlesztési tanácsoknál.
Hat évvel ezelőtt, amikor az első területfejlesztési törvényt megalkottuk, óriási viták dúltak e körül a problémahalmaz körül. Akkor a Szocialista Pártnak volt több megyei közgyűlési elnöke. Aztán jött a Fidesz-kormány, ő is komolyan gondolta ezt a kérdést, át akart térni a régiókra; aztán véletlenül az önkormányzati választások során lényegesen több fideszes vagy jobboldali kötődésű megyei közgyűlési elnök került az ottani bársonyszékekbe, ennek következtében visszafordították a saját programjukat, és a területfejlesztési törvényt úgy módosították, mintha ők lennének ott hosszú időkön keresztül.
Kiderült megint ebben az évben, hogy ez szerintem nem volt bölcs döntés, mert ismét a másik oldal került többségbe. De remélem, ez most már a szakmapolitikai döntéseinket nem fogja annyira befolyásolni, mint az előző két ciklusban, és a következő időszakban, itt most megkezdve a költségvetés vitájában, de a következő törvénykezési ciklusban végre sikerül konszenzust teremteni abban, amit a kormányprogram leír, mármint hogy a régiókra kell a hangsúlyt fektetni, és ilyen irányú módosító javaslatokat is szeretnénk tenni a költségvetésben. Ezek nem többletforrást jelentő javaslatok lesznek a részünkről, hanem olyan szakmai javaslatok, amelyek a források máshova csoportosítását javasolják azon célok érdekében, amelyekről beszéltem: egyrészt a leghátrányosabb kistérségek és az ország egész területén megtalálható leghátrányosabb térségek felzárkóztatására, másrészt a régiók megerősítésére fognak ezek a javaslatok koncentrálni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés