JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy a költségvetési viták kapcsán ha valamely fontos területhez érünk - ilyen a mezőgazdaság is -, meg lehet közelíteni a számok oldaláról is, hogy mennyi támogatás volt, milyen lehetőségeket ír elő vagy kíván megteremteni az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény. Azt hiszem, hogy ezt Farkas képviselőtársam, de Pásztohy képviselőtársam is megtették, és egyik-egyik oldalról védték vagy védtük a mundér becsületét, ha ezt lehet mondani.

De úgy gondolom, hogy a mezőgazdaságot is és más ágazatokat is úgy lehet jól értékelni, ha a benne zajló folyamatokat is kicsit figyelemmel kísérjük. Ezek nagyon fontos dolgok, hiszen nemcsak arról van szó, hogy mennyi pénz megy egy ágazatba, milyen állami támogatás, mi történik a piacon, mi várható az európai uniós csatlakozás következtében, ezek legalább olyan fontosak. És a sorban legelső helyen mégis azzal kellene foglalkozni, hogy kik is gyakorolják ma ezt a mezőgazdaságot, és kik fogják a közeljövőben.

(21.30)

Ha nagyon egyszerűen akarnánk erre válaszolni, akkor két pontról lehet ezt megközelíteni: azok gyakorolják és a jövőben is azok gyakorolhatják, akiknek földbirtokaik, földtulajdonaik vannak, a másik fontos csoport pedig, akiknek bérleti joguk van.

Ez két nagyon fontos csoport, hiszen a mezőgazdaság földterület nélkül nehezen elképzelhető, legalábbis a külterjes gazdálkodás, és azt kell megnézni, hogy a jövőben kik fognak lehetőségekkel bírni. Ezt a lehetőséget azért már ez a parlamenti többség változtatta, hiszen a földtörvény-módosítással új helyzetet teremtett, mondván azt, hogy meg kívánják erősíteni a földbérleti szerződéssel a földbérlők jogait.

Ezt valójában lehet pozitívan is értékelni, vagy van mögötte pozitív tartalom is, de a lényeg mégiscsak az, hogy bekonzervál egy állapotot. Bekonzervál egy olyan állapotot, amikor a mezőgazdaság eljutott egy bizonyos szintig, hogy kialakultak egyéni vállalkozások, családi gazdálkodók, generációs kapcsolatokra épülő gazdálkodási formák, kis- és középüzemek, amelyek nem feltétlenül egy vállalkozó üzemei, hanem többnek. Megállt ez a fejlődés, hiszen ez a földtörvény-módosítás, amelyet salátatörvényként az egyéb - hogy mondjam - szociális törvényekkel együtt kellett megszavazni, ez már maga a politikának egy igen cinikus megjelenése volt ebben a parlamentben, ezt eredményezi.

A földtörvény módosításán túlmenően azt kell látni, hogy az ez évi költségvetés - itt már többen említették - azon paragrafusa, amely gyakorlatilag az osztatlan földek kimérését egy évvel prolongálja, tehát 2003 helyett 2004-re kíván forrásokat biztosítani, ez is azt erősíti, hogy az eddig kialakult, tehát a '90-től 2002-ig tartó időszakban kialakult gazdálkodói struktúrát befagyassza. Tehát nem kíván európai utas módra lépni a jelenlegi kormány, szeretné ebben a helyzetben megállítani ezt a folyamatot. Nem kíván generációs kapcsolatokra épülő családi gazdaságokat, szeretné ezeket háttérbe szorítani, noha a Nemzeti Földalap kapcsán, annak működése kapcsán beterjesztendő törvény vagy miniszteri rendelet már azzal foglalkozik, hogy a Nemzeti Földalapnak felajánlott, osztatlan közösben lévő földeket viszont el kell különíteni, önálló helyrajzi számmal kell ellátni, hogy azért a későbbiekben értékesíthetőek legyenek.

Ez azért mégiscsak kettős: akinek most tulajdonában van a föld, azt nem lehet, azt megakadályozza a kormánytöbbség, akik el akarják adni és majd új tulajdonosaik lesznek, akik nem is versenytárgyalással, hanem pályázat útján fognak hozzájutni, ezeket a földterületeket viszont az osztatlan közösből ki lehet majd méretni, vagy legalábbis a törvénytervezet ezt segíti.

Érdekes fejlemény az agráriumban az is, amelyet adósságkonszolidációnak neveznek. Mondják, hogy szektorsemlegesen történt ez a dolog. Valójában így van ez, hogy az egyéni vállalkozók, kis- és középüzemek, integrátori hitelek, áruhitelek bizonyos formái beleesnek az adósságkonszolidációba, egészen 300 millió forintig lehet egy üzemnek e területen hitele.

Azért mégis azt kell mondanom, hogy ez a gondolkodás - amely már nem első esetben fordul elő a magyar gazdaságban, hiszen már többször volt adósságkonszolidáció - hátbaszúrása azoknak a gazdálkodóknak, gazdálkodó szervezeteknek, kicsiknek és nagy társas vállalkozásoknak, akiknek nincs nagy forgóeszköz-hitelük. Azoknak ez az intézkedés egyenes hátbaszúrás, hiszen aki reálisan méri fel, a gazdasági lehetőségeknek megfelelően, hogy meddig nyújtózkodik a forgóeszközhitelek felvételében, illetve ehelyett inkább tartós beruházásokhoz igényel hitelt, ez azért nem egy jó dolog.

Tehát azok a gazdálkodók, akik kevés hitellel működnek - ezt a kevés hitelt a gazdálkodásukhoz viszonyítva értem -, vagy pedig egyáltalán nem vesznek fel hitelt vagy csak nagyon minimálisat, bizony hátrányos helyzetbe kerülnek. Ezt nem tartom egy jó megoldásnak, hiszen ez továbbra is arra ösztönzi az agráriumban dolgozókat, különösen azokat, akik nem generációs kapcsolatokból, hanem: választástól választásig vagyok a részvénytársaság vagy a szövetkezet elnöke, nem baj, utánam a vízözön, akármennyi hitelt fel lehet venni...

Ez nem jó üzenet a magyar gazdaság számára, és főleg nem az agrárium számára.

Fontos és nagyon nagy üzenettel bírnak azok a kiszólások, amelyek azt mondják, hogy az agrárium esetében a hitelelengedés nagyon fontos abból a szempontból, hogy jobb lesz ezeknek a gazdaságoknak a tőkevonzó képessége. Pásztohy képviselőtársam, ha nem jól idézem, majd biztosan fog reflektálni erre a dologra. Ez azért mit jelent? Értékesíteni akarjuk a részvénytársaságokat, tőkét akarunk bevonni, azért mégiscsak akarunk valamit e vonatkozásban. Ahhoz, hogy a tőke számára vonzó legyen a magyar mezőgazdasági nagyüzem, ehhez biztosítani kell, hogy az osztatlan közös földtulajdonokhoz ne tudjanak hozzájutni az emberek, ehhez biztosítani kell mindenféleképpen azt, hogy előbérleti joga legyen, hiszen ezek a tőkebefektetők külföldiek lesznek. Van már rá egyébként példa, hogy külföldiek megvásároltak állami földet bérlő kft.-t százszázalékosan, és nagyon nagy haszonnal, tízszeres haszonnal ahhoz képest, amennyiért privatizálták ezt az állami gazdasági területet. Miért? Azért, mert földbérleti joguk van ezeknek a társaságoknak, és a bérlőből valamikor a történelem folyamán azért még lehet tulajdonos is.

Tehát rossznak ítélem meg az ilyen kijelentéseket. Miniszterelnök úrnak is vannak erre vonatkozóan halvány sejtelmekkel bíró üzenetei, hogy meg fog oldódni a mezőgazdaság helyzete. Úgy látom, hogy itt egy nagy és szisztematikusan felépített terv mentén mégiscsak ki akarjuk ajánlani nem a földet, hanem azokat a lehetőségeket, amelyek kapcsán a későbbiekben földhöz lehet jutni, majd amikor ezek a tilalmi időszakok lejárnak.

E véleményhez képest már csak Orosz képviselőtársam véleménye volt egy kicsit mellbevágó, amikor bizottsági ülésen azt mondta az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény kapcsán, hogy ha megkapnánk azokat a támogatási lehetőségeket, nem is tudná az agrárgazdaság felhasználni. Azt hiszem, hogy az ilyen véleményt lakótelepi véleménynek lehet nyilvánítani, nem pedig olyan ember véleményének, aki az agrárgazdasághoz egy kicsit közelebb van.

A mezőgazdaság fejlesztésében a költségvetésben három fontos tételsor az, amit meg szoktunk vizsgálni: mennyi jut a közvetlen támogatásokra, mi az, ami a piacra jutást segíti, és melyek a beruházási támogatások. Ennek kapcsán két dolgot szoktunk és érdemes szem előtt tartani.

Az egyik az, hogy ezen forrásoknak vagy fő kiadási összegeknek mekkora determináltsága van. Mennyi az, amit az előző évben elígértünk vagy el kellett ígérni az agráriumban? Ez az egyik fontos dolog.

A másik nagyon fontos dolog, hogy ezek a támogatási formák, amelyeket ma Magyarországon használunk, mennyire EU-konformak. Ugyanis nem sok idő van arra, hogy ezeket a támogatásokat olyan peremfeltételekkel, olyan hozzájutási lehetőségekkel lássuk el, amelyeket az Európai Unió elismer. Erről már volt szó, és ez fontos a közvetlen termelői támogatásoknál ugyanúgy, mint ahogy fontos a piacra jutásnál vagy a piacon való megjelenést segítő támogatásnál különösen, és én itt értem és el is fogadom a magam részéről, hogy a piacrajutási támogatások nagyon minimális mértékben nőnek. Még ez is tisztességes, mert mégiscsak nő.

De valójában ez az a támogatási forma, amelyik talán a legkevésbé EU-konform, ahol a legtöbb tennivalója van az agrártárca vezetőinek véleményem szerint.

A harmadik támogatási forma a beruházási támogatás. Számomra ez bír a legtöbb üzenettel, és ha a beruházási támogatásokat megnézzük, ennek három fontos területe van: épületberuházás, gépberuházás, gép- és technológiaberuházás, és újabban, néhány éve az ültetvénytelepítésre fordítható beruházások is ide tartoznak. Sokszor emlegette talán Pásztohy képviselőtársam is Torgyán miniszter urat, mégis az ő minisztersége alatt azért volt egy nagyon fontos dolog. Az Európai Unióba való haladás felé egy fontos támogatási forma megjelent: az ültetvénytelepítés kiemelt támogatása, hiszen ha az Európai Unióba belépünk, nemzeti támogatást új ültetvényekre már nem lehet fordítani, csak a meglévőket lehet felújítani.

Ezért ez egy pozitív dolog volt, még akkor is, ha minden évben szembetaláltuk magunkat azzal, hogy, mondjuk, túltermelés volt almából vagy egyéb gyümölcsfélékből, de azért azt segítettük ennek kapcsán, hogy előbbre jussunk.

(21.40)

Hasonló támogatási formát ajánlanék a kormánypárti képviselőknek; van még rá lehetőség a mezőgazdasági éves támogatási kereten belül. Az állattenyésztés biológiai alapjainak a támogatása legalább ilyen fontos lenne; ez az előző kormánynál is kimaradt, most azért kellene valamit tenni. Például a szarvasmarha biológiai alapjainak a megváltoztatása vagy javítása még nem is olyan, mint a csemetekerté, nem mehet ez olyan gyorsan, ennek még hosszabb időbeli lefolyása van.

Ezért szeretnék egy dolgot elmondani: 60-70 százalékát ismeri el az Európai Unió ma a magyarországi tejtermelésnek. Ezt a politika úgy próbálja lerendezni, hogy a kistermelők nem jó minőségű tejet állítanak elő, és ehhez társulnak a nagy tejfeldolgozók is. De valójában itt nem áll meg a probléma. A probléma ott van, hogy ezeket a gazdálkodókat, kis- és középüzemeket vagy egyéni gazdálkodókat át kellene irányítani minimum a húsmarhatartás felé, hiszen itt is nagy a lemaradásunk, a kvótát nem tudjuk kihasználni. Ha húsmarha nélkül, mármint állománylétszám nélkül lépünk be az Európai Unióba, akkor az ott kapható támogatásokra sem leszünk jogosultak. Ez megint nagyon fontos dolog, és valójában nem beszélünk róla. Nehezen beszélünk vagy nem beszélünk arról sem, hogy mi lesz a sertéstartókkal, a baromfitartókkal, a tojástermelőkkel, hiszen valamilyen üzenetet adni kellene. Ha a szarvasmarhatartás keretén belül nem lépünk előre, ha nem jutunk a húsmarhatartás területén előrébb, tájgazdálkodási szempontból, a szórványlegelőink szempontjából nem tudunk választ adni az elkövetkező években, hiszen azért ezeket valamilyen úton-módon hasznosítani kellene. Én körülbelül ezeket tartanám nagyon fontosnak.

Még egy dolog: az integráció és a szövetkezés között, Pásztohy képviselőtársam, nagyon nagy a különbség. Az integrátor és az integrált között nincs más, csak üzleti kapcsolat: lediktálja az integrátor az integrált felé az árait - nem tud beleszólni az integrált! A szövetkezésekben, a gazdaszövetkezetekben, a termelői együttműködésekben viszont ez nem így működik, tehát a kettőt nem célszerű szerintem összekeverni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu