KRÁNITZ LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány gondolatot szeretnék mondani a költségvetéstervezet foglalkoztatáspolitikát érintő részéhez. A 2003. évi költségvetés a következő évek sikereinek megalapozását jelenti. A hosszú távú változások előkészítésének időszakában vagyunk. A fő feladat a gazdasági növekedés ismételt egyensúlyi pályára állítása. Olyan bővülő gazdaság elérése a cél, melynek a belső fogyasztás mellett az export- és versenyképességünk növekedése képezi az alapját. A javaslat összhangban van Magyarország középtávú gazdaságpolitikai programjával, melynek alapvető célja a modernizáció, illetve az európai fejlettségi szintekhez történő felzárkózás.
2001 óta visszafogott, illetve csökkenő foglalkoztatási szint jellemzi hazánk munkaerőpiacát. Az ismert statisztikai adatok tükrében azt mondhatjuk, hogy olyan foglalkoztatáspolitika érvényesült korábban, amely nem volt összhangban a gazdaságpolitikai folyamatokkal.
Foglalkoztatáspolitikával foglalkozó emberként külön öröm számomra, hogy a hatékonyabb koordináció érdekében megalakult a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.
(18.50)
Ennek a minisztériumnak kulcsszerepe lesz abban, hogy a humán erőforrások fejlesztése révén az atipikus foglalkoztatási és képzési formák bevezetésével, a felnőttképzés kapacitásának bővítésével, az új kihívásokhoz rugalmasan alkalmazkodni és megújulni képes munkaerő biztosításával hozzájáruljon hazánk versenyképességének javításához.
Többnyire a Munkaerő-piaci Alapból kerülnek finanszírozásra azok a foglalkoztatáspolitikai programok, amelyek a részmunkaidős alkalmazás, valamint a távmunkavállalás feltételeit teremtik meg. Több mint üzenet értéke van annak, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács felállításával a munka világa szereplői ismét felvették az érdemi párbeszéd fonalát. Megkezdődtek azok a jövedelempolitikai tárgyalások, amelyek az alapját képezhetik nemcsak a következő évi bérnövekedés megállapításának, hanem a hosszabb távú nemzeti bérfelzárkóztatási programnak is.
2003-ban folytatódik a közszféra béreinek felzárkóztatása a versenyszféra színvonalához. 2003-ban életbe lép a köztisztviselők béremelésének második üteme. 2003-ban két ütemben, 50 százalékkal nő a bírák és ügyészek fizetése. Biztató és jelzés értékű, hogy a 2003. évi költségvetés tervezésekor a foglalkoztatási szint és a munkatermelékenység növekedésével számol a kormányzat.
A versenyképesség javítását célozza, hogy a költségvetési törvényjavaslatban a Foglalkoztatáspolitikai Minisztérium fejezeténél új elemként jelenik meg a felnőttképzés normatív támogatása, mintegy 475 millió forinttal. Az uniós és a PHARE-források felhasználása nyomán olyan fontos projektek társfinanszírozása valósul meg a minisztérium fejezetében, mint a többszörösen hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztathatóságának javítása, az autonóm párbeszéd megerősítése, a nők munkaerő-piaci reintegrációjának támogatása, s a munka világából történő kirekesztődés elleni küzdelem.
A törvényjavaslat szerint a munkaügyi kormányzat hozzákezd az egységes munkaügyi nyilvántartás rendszerének bevezetéséhez.
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A szervezett és legális foglalkoztatásban érdekelt munkavállalók és munkaadók nagy várakozással tekintenek az új rendszer bevezetése elé. Az áttekinthető és naprakész nyilvántartás csökkenő adminisztrációt, rövidebb ügymenetet fog eredményezni. Minden bizonnyal a feketefoglalkoztatás elleni harcban is hatékony, új eszköz kerül bevezetésre, ami a munkaügyi felügyelet számára könnyebb és biztosabb ellenőrzési feltételeket teremt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés