SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a törvényjavaslat informatikát érintő területeiről és az ehhez kapcsolódó megvalósítandó feladatokról szeretnék néhány mondatot elmondani, amelyekben azt a kérdést is feltenném magunk számára, hogy megfelel-e az információs társadalom építéséhez kapcsolódó célkitűzéseinknek.
Úgy ítélem meg, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat a benne foglaltak alapján jelentős forrásokat tartalmaz az informatikai célú fejlesztésekre, az informatikai programokra. Az a körülbelül 100 milliárd forint, amely a költségvetésben erre a célra fordítható, több részből tevődik össze. Részben az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak 30 milliárd forint áll rendelkezésére, másrészt az elfogadott adótörvények által nyújtott kedvezmények is további 30 milliárd forintot jelentenek. Csak visszaidézem: a fejlesztési adókedvezmények széles sávú internetberuházás esetén, aztán gyorsított értékcsökkenési leírás alkalmazhatósága egyéni vállalkozóknak és társaságok számára a számítástechnikai eszközök után, aztán az internethasználati díj részleges elszámolhatósága, valamint ingyenes vagy kedvezményes számítógép-használat és internet-hozzáférés biztosítása.
A további tárcáknál található összeg körülbelül 50 milliárd forint, amelyet szintén informatikai célú fejlesztésekre lehet fordítani a 2003. év során.
(17.50)
Mindezen források lehetővé teszik már azt, hogy a megkezdett programokat folytassuk. Elsősorban a számítógépekhez való hozzájutásra gondolok, a közösségi hozzáférések biztosítására, az elektronikus ügyfélszolgálatok kiépítésére; valamint, hogy új programok is elindulhassanak, az e-demokrácia programra gondolok, a távmunkaprogram kibővítésére. Ebben prioritások a versenyképesség javítása, az esélyegyenlőtlenségek csökkentése, valamint az életminőség javítása. Az esélyegyenlőtlenség, esélyhátrány csökkentésénél külön is kiemelném a leszakadási effektus kialakulásának a megelőzését.
Tesszük mindezt azért, abból a világos kormányzati célból, amely a digitális szakadék felszámolására irányul, és ezt mind a megcélzott csoportokban, mind az elindított programokban meg kívánjuk jeleníteni. Véleményem szerint - és ebben bizonyára egyetértenek ellenzéki képviselőtársam is - az információs társadalom építése közügy, nemzeti ügy, amely alapja Magyarország versenyképességének, a sikeres európai uniós integrációnak és természetesen a világhoz való felzárkózásunknak.
A fenti szándékok a költségvetés érintett fejezeteiben is megjelennek. Ezek közül én egy területet szeretnék külön kiemelni, az önkormányzatok informatizálását, a szolgáltató közigazgatás megteremtésének a feladatát, hiszen az önkormányzatok az e-demokráciában zászlóvivő hajót jelentenek, és őket alkalmassá kell tenni arra, hogy mind eszközökben, mind tudásban felkészülhessenek ezen feladatok ellátására. Ezért a költségvetési forrásokból biztosítani kell a számítógépet, az internet-hozzáférést és a működtetéshez szükséges tudást, a digitális aláírás alkalmazásához szükséges eszközt és tudást, valamint az elektronikus közigazgatás megvalósítását, az elektronikus iratkezelést és legutolsósorban a digitális tartalomszolgáltatás kiszélesítését.
Úgy gondolom, hogy a 2003. évi költségvetés kulcsfontosságú, hiszen ez az utolsó év az európai uniós csatlakozásunk előtt, ez az európai uniós csatlakozásra való felkészülésünk éve. Ennek függvényében is kell a beterjesztett javaslatot kialakítani, amely esetében az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnál külön megjelölt, tárcán belüli feladatok és elkülönített pénzeszközök állnak rendelkezésre. Ez megkönnyíti, segíti a felkészülés folyamatát és a sikeres csatlakozás véghezvitelét.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés