ARATÓ GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm szépen az időt, képviselő úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium költségvetési fejezetéről kezdünk el beszélni, akkor kénytelenek vagyunk először egy pillantást vetni a 2002-es évre, különösen azért, mert ellenzéki képviselőtársaim a vita során a ház falai között és azon kívül már-már mitikus magasságokba emelték ezt a költségvetést.
Melyek a tények? A 2001-2002-es költségvetésben a 2002. évre a tárca költségvetése 18 milliárd forintot tartalmazott. Az idei költségvetési összeg ezzel szemben 21 milliárd forint, tehát 3 milliárd forinttal, több mint 15 százalékkal több. Igaz persze, hogy ellenzéki képviselőtársaimnak is van egy kis igazuk. Tudniillik a költségvetési év megkezdése után furcsa dolgok történtek a minisztérium költségvetésével. Hol itt találtak néhány milliárd maradványt, hol ott adtak el néhány ingatlant, és mindez a pénz nem volt elég arra, hogy a minisztérium költekezését fedezze, így aztán az átadás-átvételnél megkezdett, de nem finanszírozott programok, elkezdett, de nem lefedezett beruházások maradtak az előző minisztériumi vezetés után, Hódmezővásárhelytől Felsőmocsoládig.
Ez bizony probléma, kedves képviselőtársaim, ezért aztán azt kell mondanom, hogy a minisztérium idei költségvetésének legnagyobb újdonsága az, hogy reális. Hogy úgy törekedett a kormány a terület költségvetésének megtervezésére, hogy ez tartalmazza például a Forma-1 költségeit, tartalmazza az utánpótlás nevelésére fordítható költségeket, vagy éppen a minisztérium saját épületeinek bérleti díját.
A sport területén a költségvetési javaslat prioritása a működési költségek biztosítása, a stabil sporttevékenység támogatása és az olimpiai felkészülés. Ennek érdekében a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet 800 millióval kap többet, az olimpiai felkészülésre 600 millióval jut több, új és többletforrás áll rendelkezésre például a sporttudományra, a sportegészségügyre, vagy éppen a diáksport támogatására. A fogyatékosok sportjának támogatása, az akadálymentesítés a tavalyi szinten került ebben az évben is megtervezésre. Lezsák Sándor képviselő úr megnyugtatására is mondom, hogy ezen a területen 108 millió forint áll rendelkezésre erre a célra.
Kisebbek a változások az ifjúsági programokban, néhány cím megváltozott, de alapvetően ugyanaz az összeg került beállításra, mint a tavalyi évben, 10 százalékos a növekedés ezen a területen. Újdonságot jelentenek a gyermekprogramok, amelyek átveszik az eddigi játszótér- és ifjúsági ház program helyét is, ugyanakkor, mivel több ellenzéki képviselőtársam is említette, hogy a játszótérprogram önállóságának meghagyása, önálló címként való meghagyása indokolt lenne, én magam is, és ezt mondhatom fiatal képviselőtársaim részéről is, nyitottak vagyunk ebben a dologban, tehát ha találunk jó megoldást arra, hogy a játszótérprogram önálló címen szerepeljen, akkor mi ezt tudjuk támogatni.
Végül a drogügyről hadd beszéljek néhány szót, talán ezen a területen a legnagyobbak a félreértések. Itt néhány ellenzéki képviselőtársam csökkentésről beszélt. Ezzel szemben az a helyzet, hogy az eddigi összeg 70 százalékkal nő, tehát 70 százalékkal több van ebben a költségvetésben drogmegelőzésre, ugyanis belép egy 1000 millió forintos tétel a nemzeti drogstratégia megvalósítására, amit a Ház az előző évben gyakorlatilag konszenzussal elfogadott, ám az Orbán-kormány elfelejtette a forrásokat biztosítani a megvalósításához.
Összességében tehát azt mondhatom, hogy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium költségvetése reálisan megtervezett, helyesen ismeri fel a legfontosabb feladatokat, és biztosítja a szféra számára a nyugodt évet, a kiegyensúlyozott fejlődést.
Arról is érdemes szólni, hogy a költségvetési javaslat egésze az oktatás, az informatika kiemelt támogatásával, az európai csatlakozáshoz szükséges gazdasági növekedés és gazdasági stabilitás biztosításával az ifjúság, a felnövekvő nemzedékek érdekeit szolgálja. Ezért én arra kérem a tisztelt Házat, hogy a szükséges módosításokkal támogassa a költségvetési javaslat elfogadását.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(16.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés