DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány percünk maradt a vitának ezen részében, hogy elmondjuk, ezért engedjék meg, hogy némi összegzést is tegyek ennek érdekében.
A gazdasági makromutatók, elmondtuk, folyamatosan állítjuk, nem megalapozottak. Ezt nyugodtan tudom idézni, épp a mai Világgazdaság egyik elemző cikkének az adatai támasztják alá ezt; egy elemző, független szakértő cég mondja, nemcsak az ellenzék, hogy bizony az idei év 8,7 százalékra tervezett hiányának jövőre 4,5 százalékra való csökkenése, illetve 2005-ben majd 3 százalékra való mérséklése nem megalapozott, ennél magasabbat becsül ez az elemző, éppen 5 százalék fölött néhány tizeddel becsüli.
Illetve a másik egyértelmű jelzés, amely talán még nagyobb problémát jelez, hogy a bruttó hazai termék gyarapodási üteme valószínűleg az önök által becsült 4,5 százaléknál lényegesen kisebb, az elemző szerint legfeljebb 3,5 százalék, de mindenképpen kisebb lesz, mint amellyel számoltak. Ez azért fontos, mert ez döntően befolyásolja a bevételi oldal alakulását. Egyébként is az Állami Számvevőszék jelezte, hogy bizonytalan a bevételi oldal, nem megalapozott, nem tudott utána-ellenőrizni, akár az áfabevételek, akár a személyi jövedelemadó-bevételek, amely két elég nagy adóneme és bevétele a központi költségvetésnek. Tehát a bevételi oldal megalapozottsága is megkérdőjeleződik mind a makroszámok, mind pedig az adóbevételek oldaláról.
Másrészről idéznem kell az Állami Számvevőszéknek szinte az első gondolatait, amely az előirányzatok, tehát a költségvetés kiadási oldalának a megalapozottságát kérdőjelezi meg, hiszen az államháztartási törvény előírásai szerint az előző évek adatait és a következő években várható hatásokat, elkötelezettségeket is be kellene mutatni. Ezek nagy része azonban hiányzik az előterjesztésből, mint ahogy hiányzik számtalan, az államháztartási törvényben tételesen előírt mérleg és kimutatás, amely világos képet adhatna arról, hogy valójában milyen megalapozott ez a költségvetési tervezet.
Másrészről nézzük meg, hogy valóban a versenyképesség javulását tűzte-e ki ez a gazdaságpolitika legfőbb célkitűzésének, ehhez képest milyen eszközöket tudott mellé rendelni. Nyugodtan állíthatjuk, hogy gyakorlatilag a Széchenyi-terv megszüntetésével, a közvetlen vállalati támogatások megvonásával nincs meg az a beruházási oldalról alátámasztott növekedés és gazdasági teljesítménybővülés, amire a jövő évre számít, alapoz ez a költségvetés, ráadásul egy teljesen rossz felfogás alapján, amely azt mondja, hogy nem kell ezeknek a vállalkozásoknak ilyen támogatást adni, mert áttekinthetetlen, hanem helyette adókedvezményeket és kamattámogatásokat kell adni.
Kérem szépen, miről folyik ma az Európai Unióban a vita, a nyitva lévő fejezetek vitája? Csak nem a versenyfejezettel van probléma? És ott talán nem az adókedvezmények problémája a legnagyobb probléma mint áttekinthetetlen és az Európai Unióban elfogadhatatlan kedvezményforma? Hanem az Európai Unióban, ha megnézzük, pontosan a vissza nem térítendő támogatások rendszere működik; Baráth Etele a nemzeti fejlesztési tervről beszélt, a nemzeti fejlesztési tervben a vállalkozásoknak vissza nem térítendő támogatásokat kínál majd az Európai Unió, mint ahogy már ma is az előcsatlakozási alapok részben a vállalkozások felé ilyeneket kínálnak, és ezek is vissza nem térítendő támogatások. Tehát azt gondolom, teljesen hamis az a felfogás, amelyik ezt mondja.
Másrészről azért is fontos ez, mert már a Széchenyi-terv is - az európai uniós elveknek megfelelően - az elvégzett munka után, számlával igazoltan fizette csak ki ezeket az állami támogatásokat, és nem megelőlegezte, tehát hamisan állították azt, ami ehhez kapcsolódik. Egyébként valószínűleg majd másfél-két év múlva pont önök fogják ezt javasolni, éppen az Európai Unióra hivatkozva, hogy a vissza nem térítendő támogatások rendszeréhez kell saját hazai forrást is rendelni.
Érdemes kiemelni azt, hogy igazából kik lesznek a vesztesei ennek a költségvetésnek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy azok, akik önökre szavaztak, és mindazok, akik elhitték azt, hogy majd milyen ígéreteket fognak megvalósítani. Hiszen nem mondták el azt a választóiknak pár hónappal ezelőtt, hogy míg 1998-2002 között 12 százalékkal nőtt a reálbére a gazdaságban dolgozóknak, addig önök a költségvetés 2006-ig való prognosztizálásában 6 százalék reálbér-növekedésről beszélnek. Azt hiszem, hogy az ez évi számok egyébként alá is támasztják ezt, amit a jövő évre terveznek: a minimálbér nem emelkedik, 3 százalékos béremelést javasolnak, a közalkalmazotti és köztisztviselői szférában nem lesz december után januárban magasabb fizetésük az ott dolgozóknak.
A nyugdíjasok számára, ugyan mondták, hogy ez fontos cél volt, ezt becsüljük, csak mégsem valósult meg, hiszen '98-2002 között 16 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke; önök 2006-ig, ha hihetünk a 2006-ig vonatkozó prognózisuknak, 8 százalékos reálbérnövekedést prognosztizálnak.
De nézzük a másik területet, ami azt gondolom, a három nap legnagyobb vitája volt: ez az önkormányzati szféra. Bizony, az önkormányzatoknál nemcsak az oktatásügy és a közalkalmazottak kapcsán lesz probléma, hanem annak kisugárzó hatásaként az óvodások, az általános iskolába járók, a középiskolába járók, az ott dolgozók mind-mind vesztesei lesznek; és akkor persze még a közterületekről nem beszéltünk, amelyektől el kívánják vonni azokat a saját bevételek kapcsán a bérekre átcsoportosítandó feladatokat mint kötelező feladatokat, amit önök megígértek, de úgy tűnik, hogy a költségvetésben nem tudják ennek a fedezetét bemutatni.
Többször elhangzott az, hogy erre majd még módosító javaslat jön. Azt gondolom, az államtitkár itt ül három napja: nem hangzott el, hogy pontosan honnan, milyen összegben és mi módon kívánják azt a mintegy százegynéhány-milliárd forintnyi hiányt pótolni, ami az önkormányzati szféra bérhiányát megoldaná.
Ezért azt gondolom, érdemes felhívni annak a 30 ezer most megválasztott önkormányzati képviselőnek a figyelmét, hogy lehet, hogy nem lesz több pénz sem az önkormányzatoknak, sem pedig a lakosságnak, mint ahogy azt önök ígérték. Azt gondolom, igazából ők lesznek ennek az egyik csalódottjai, akik már most, decemberben, majd január-februárban a költségvetésük elfogadásánál szembesülni fognak a ténnyel, hogy bizony üres a kassza. De ugyanígy sorra vehetjük a kórházakat, a rendőrséget és mindazokat az intézményeket, amelyek ma vagy kevesebbet, vagy legfeljebb ugyanannyi pénzt kapnak, mint a 2002-es évben kaphattak.
Tehát azt gondolom, az igazi veszély a kiábrándulás, amely a negatív, pesszimista várakozásokat erősíti fel a magyar lakosságban, ami egyébként veszélyezteti az európai uniós csatlakozásba vetett hitét is az embereknek, hiszen olyan ígéretekkel gondolnak az Európai Unióra is, amelyeket a választásokon talán önök is megfogalmaztak, és így nagy kiábrándulás várható. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Az utolsó gondolat, elnök úr. A 2003. évi költségvetésről nyugodtan elmondhatom, hogy valószínűleg néhány hónap múlva egy pótköltségvetés alapjait vetettük meg e költségvetés elfogadásával.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
(15.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés