DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! A bérekről sok szó esett. Egyetlenegy dologra szeretném csak felhívni a figyelmet, ami azt gondolom, a farizeusság egyik mintapéldája. A következő évre vonatkozó tervezetek szintjén a miniszterelnök bére 85 százalékkal fog emelkedni, a miniszteri fizetések 100 százalékkal, az államtitkároké 106 százalékkal.

Ennek függvényében és ismeretében érdemes minden egyéb szót megfontolnunk akkor, amikor bárki a bérek kérdését a szájára veszi. Én azt gondolom, hogy ha ráadásul erre a szocialista képviselők igent mondanak és szavazatukat adják, akkor a farizeusságból ők is kiállítanak magukra nézve egy jeles bizonyítványt, mert tudhatják, hogy akkor ez egyúttal a képviselői fizetések emelését is maga után vonja.

Egyszer itt, a parlamentben azt mondta Kiss Elemér miniszter úr egy interpellációra válaszolva, hogy a kormány nem ellensége saját magának. El kell ismernem, igazat szólott.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu