BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a tízórás időkeretben 1215 módosító indítványról tárgyalhattunk. Ez rendkívül sok, talán soha nem nyújtottak be a képviselők ennyi módosító indítványt, bár a költségvetésre általában jellemző, hogy sok módosító ötletük van a képviselő uraknak és hölgyeknek. Én ebből az 1215 módosító indítványból összesen 97-tel szeretnék most foglalkozni.

Mielőtt rátérek a mondanivalóm lényegére, személyes érintettség okán, amit néhány megszólalóval ezelőtt Pettkó András megemlített, szeretnék az általa felvetett témára reagálni. A társadalmi szervezetekről van szó, arról, hogyan is támogassa a kormány a társadalmi szervezeteket, részt vállaljon-e ebben a feladatban az Országgyűlés, ahogy ezt tette éveken keresztül, vagy megpróbáljunk most új utakra lépni.

Talán vannak néhányan, akik emlékeznek rá, hogy én minden évben milyen súlyos kritikával illettem azt, ahogyan a társadalmi szervezetek bizottságában a pénzosztás történt. Tettem ezt azért, mert azt tapasztaltam, hogy erősen pártpolitikai befolyás játszott döntő szerepet abban, hogy melyik szervezet hány forintot kapjon, hogy általában a nagy pártok - hadd nevezzem így - folyosói alkuja, megállapodása során dőlt el, még egyszer mondom, politikai befolyásoltság következtében, hogy ki mennyi pénzt kapjon. Ebben a mechanizmusban mindig azok a szervezetek jártak rosszul, amelyek pártokhoz egyáltalán nem kötődnek, csak végezték a maguk által választott cél szerinti tevékenységet.

Én tehát azok közé tartozom, akik szeretnék radikálisan megreformálni a pénzosztás technikáját, ezért egyáltalán nem bántam, hogy elkerül ez az összeg a parlament hatásköréből. Jelenleg a költségvetés a Miniszterelnöki Hivatalban tünteti föl azt az összeget, amit korábban a parlament osztott.

Hozzátartozik a történethez, hogy ez az összeg egy forinttal nem lett nagyobb, legfeljebb összevonható azzal a kerettel, amit a Miniszterelnöki Hivatalnál is meg lehet találni.

(22.40)

A kettő együtt nem éri el a 800 millió forintot. Ez pedig töredéke annak, amit a civil szervezetek akkor tudnának megszerezni, ha az 1 százalékot - azt az ominózus 1 százalékot, ami '96-ban került bevezetésre - minden állampolgár elküldené valamelyik civil szervezetnek. Akkor több mint 4000 millió forint juthatna a civilek támogatására.

Hogy hogyan történjen a pénz tényleges elosztása, abban súlyos vita van közöttünk jelenleg is. Én jobb technikát, mint az érintettek bevonását, nem tudok elképzelni. Hogy ez nem megy gördülékenyen, hogy ez nem egy harmonikus dolog lesz, hanem nagyon súlyos konfliktusokkal terhelt vitatkozó folyamat, abban biztos vagyok.

Vannak, akik arról tájékoztatnak, hogy az a folyamat, ami megindult egy ilyen civil önszerveződés érdekében, nagyon az elején tart, tehát félő odadobni a gyeplőt, hogy csináljatok ezzel a pénzzel, amit akartok, félő azt mondani, hogy kivonjuk magunkat ebből a pénzosztásból.

A szabad demokraták el tudják képzelni azt a megoldást, hogy ebben az évben mégiscsak maradjon még a forrás a parlamentnél, de ha ott marad, akkor is kell annyit reformálni a pénzosztás mechanizmusán, hogy valamilyen technikával bevonjuk a civilek képviseletét ebbe a pénzosztásba. Még egyszer mondom, úgy gondolom, hogy ez egy nyitott kérdés, a következő hetekben viszont egészen biztos, hogy döntést kell hozni róla.

Ennyi kitérő után rátérnék arra a 97 darab módosító indítványra, amiből csináltam magamnak egy statisztikát, mégpedig azért, mert nagyon tanulságosnak érzem; azt gondolom, ezen keresztül nagyon jól lehet érzékeltetni, hogy nem sok felelősségérzetről tett tanúbizonyságot az ellenzéki képviselők többsége. Nagyon örülök, hogy Szijjártó Péter még jelen van, mert neki is szeretném címezni mindazt, amit mondani akarok. (Szijjártó Péter: Itt maradok a végéig.)

Találtak ugyanis egy címet a sok közül, név szerint azt, hogy ünnepi rendezvények támogatása. Ez a cím, ahol 1400 millió forint van feltüntetve, a kormány által mint javasolt összeg, annyira megtetszett sok képviselőtársunknak, hogy mindannyian ezt akarták megnyirbálni. Tették ezt olyan sikerrel, hogy elvették az összes pénzt erről a sorról. Pedig, hogy ünnepi rendezvényeket időnként tartani kell, azt gondolom, senki nem vonja kétségbe. Hogy semmit nem lehet ingyen tartani, hogy erre is valamennyi pénzt kell egy költségvetésben, azt sem vonja senki kétségbe.

Biztos vagyok benne, hogy jelen lévő képviselőtársaim közül többen ki tudják találni, hogy ezt az 1400 millió forintot ellenzéki képviselők nem egyszerűen elvették, hanem ennek bizony a többszörösét vették el. Azt már kétlem, hogy sokan jól megközelítenék azt a nagyságrendet, hogy mekkora összegről van szó. Még egyszer mondom, én vettem a fáradságot, darabonként összeadtam a 97 tételt, és kijött 32 944,7 millió forint; több mint 23-szorosa az összegnek.

Most persze még jóhiszeműen gondolhatnánk, hogy ezek a képviselők egymástól függetlenül találták ugyanezt az összeget, ezért lett ez ilyen nagy, átfedések miatt. Ezzel kapcsolatban is megjegyezném, hogy ha jól működik egy frakció - teszem azt, a Fidesz-frakció -, akkor némi egyeztetést is igényelt volna a benyújtott javaslatok sorsa. De nem ez történt. Hadd idézzek néhány nevet azok közül, akik gyakori szerzői voltak ezeknek a módosító indítványoknak:

Itt van például a Deutsch Tamás és képviselőtársai által jegyzett csomag. Deutsch Tamás, valamint Birkás Tivadar, Cseresnyés Péter, Fehérvári Tamás, Gyürk András, Szakács Imre, Szalay Ferenc és Zsigó Róbert alkotott egy csapatot. Ők történetesen ebből az 1400 millió forintból együttesen több célra 4843 millió forintot tudtak elvenni. Azt gondolom, hogy ez matematikai szempontból egy nagy teljesítmény.

De ott van például Kovács Zoltán képviselő úr, aki, mentségére legyen mondva, jogász, és nem matematikus; neki talán inkább elnézhető, hogy ő ebből az 1400 millió forintból 4070 millió forintot volt képes elvenni. És sorolhatnám még tovább ezeket a tételeket.

Van itt egy olyan szerzőtársaság, hogy Gyürk András, Szijjártó Péter, Rogán Antal, Erdős Norbert, dr. Nyitrai Zsolt, dr. Bagó Zoltán, Dobó László. Ők is messze többszörösét vették el ennek a szerencsétlen 1400 millió forintnak, aminek valószínű, hogy - legalább is egy részének - nélkülözhetetlen szerepe van a költségvetésben. Látom, Szijjártó Péter jót derül a történeten; örülök, hogy sikerült megnevettetnem.

Szeretném egy picit komolyabbra fordítani a szót, kicsit visszautalva arra, amit Göndör István előttem mondott. Az evidencia, hogy ha valahova több pénzt akarunk adni, akkor azt valahonnan el kell venni; hacsak - teszem hozzá zárójelben - nem akarjuk a hiányt növelni. Azt gondolom, minden valamirevaló háziasszony pontosan tudja, hogy ha van ezer forint a pénztárcájában, akkor nem tud abból ötezret elkölteni, legfeljebb olyan módon, hogy eladósodik, felelőtlenül.

Itt pedig arról van szó, hogy egy költségvetés kasszájában természetes, hogy a képviselők kifogyhatatlanok az ötletekben, hogy hova kellene több pénz, hogy százával és ezrével tudunk olyan célokat mondani, ahova többet adnánk szívesen, de megtalálni a költségvetésben a forrását, hogy honnan vegyük el, az már nehezebben sikerül. Azt kell mondanom, hogy ellenzéki képviselőtársaimnak nem is sikerült.

Néhány perccel ezelőtt Szijjártó Péter annyira komolyan és meggyőzően szólt arról, hogy milyen fontos lenne az Ifjúsági Minisztériumba különböző célokra több forrást adni! Tényleg, szinte komolyan lehetett venni, amit mondott. Csakhogy a javaslatnak a másik lába itt van. (Felmutat egy iratot.) Itt! Nincsen forrása, nincsen fedezete a javaslatnak, mert ilyen, humorszámba menő megoldásokat találtak hozzá a képviselők. Következésképp, nem lehetett mást kezdeni vele, mint elutasítani.

Azzal fejezem be, hogy számomra öröm és megnyugvás, hogy nem csak ilyen típusú javaslatokkal találkoztunk ellenzéki oldalon, hogy azért az ellenzéki képviselők között - egyébként főként inkább MDF-es képviselők között - jó néhányan sokkal nagyobb felelősségről tettek tanúbizonyságot akkor, amikor a javaslatukat megfogalmazták.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu