SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-frakció zárószónokaként először néhány gondolatot szeretnék még hozzáfűzni a Dobó László által már elindított gondolatmenethez, vagyis a nemzedéki programjavaslat, a nemzedéki módosítócsomag hátralévő pontjaihoz.

Dobó képviselőtársam három pontot említett, a nemzedéki módosítócsomag tíz pontból áll. A következő: az ifjúsági szervezetek internet-hozzáférésének támogatása, amelyet mi indítványoztunk. Az Ifjúság 2000 című nagymintás ifjúságkutatásból remekül kiderül, hogy a fiatalok internethez való hozzáférése rendkívül alacsony arányú. Azt szeretnénk, ha legalább közösségeiken keresztül elérhetnék az internetet.

Gyermekprogramokra a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium fejezetében 270 millió forint van előirányozva. Mi úgy gondoljuk, ez önmagában kevés, és sajnálattal látjuk, hogy igazából nincs is koncepció ezek elköltésére és a gyermekprogramok megszervezésére, úgyhogy azt gondoljuk, egy jól kidolgozott koncepcióval 0,5 milliárd forint is mindenképpen elköltendő erre a szakterületre.

Ifjúságvédelemre sem szerepel összeg a 2003. évi költségvetésben. Azt gondolom, nem kell ecsetelni annak okait, a környezetünkben látható azon hatásokat, amelyek alaposan megokolják azt, hogy 30 millió forintot elköltsünk ifjúságvédelemre és az erőszak-mentességi programokra.

A polgári kormány ifjúságpolitikájának, ifjúsági és sportpolitikájának egyik legsikeresebb pontja volt a játszóterek fejlesztése, játszóterek építése. A legkisebb településig is eljutott ez a program, és több kis faluban is épült játszótér a helyi közösségek, a helyi fiatalok és idősebbek örömére. Ez a tétel sem szerepel a 2003. évi költségvetésben. Azt gondolom, ez hatalmas hiba. Ezért szeretnénk, ha ez a költségvetés ezen a téren javulna, ezért a fidelitasos képviselők 350 millió forintot javasolnak erre a célra. Azt gondolom, az ifjúsági közösségek, a fiatalok támogatásának ez nagyon szép momentuma volna.

Már beszéltem arról, hogy a fiatalok közössége mennyire fontos, azonban ahhoz, hogy a fiatalok valóban közösségben vehessenek részt, közösségeket építsenek, elengedhetetlen feltétel az infrastrukturális háttér biztosítása. Az ifjúsági házak felújításának programja szintén szerepelt a polgári kormány ifjúságpolitikájában, és sajnálattal láttuk, hogy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium fejezetében erre a célra sincsen elkülönítve összeg. Ezért mi azt javasoljuk, hogy 115 millió forintot költsön a kormány az elkövetkezendő évben erre a célra.

(22.20)

A választási kampány során a pártok természetesen próbálták megszólítani a fiatal választókat is, hiszen a számuk meglehetősen nagy. Az ifjúságpolitikai elképzelések között minden párt egyetértett abban, hogy az ifjúsági kártya bevezetése egyértelműen fontos, az ifjúsági korosztály céljainak érdekében áll, és életkörülményeit javíthatja. Ehhez képest a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium fejezetében nem szerepel összeg ennek a célnak a megvalósítására.

Úgy gondoljuk, hogy a kormányra jutott pártoknak többek között ezt az ígéretét is be kell - be kellene - tartania. Éppen azért, hogy segítsünk ebben, 250 millió forintot javaslunk erre a célra elkülöníteni a költségvetésben. Ez többféleképpen is megvalósítható. Lehet egy, már működő rendszerre építve, azt kibővítve kifejleszteni az ifjúsági kártya rendszerét - például a diákigazolvány, de lehet más rendszerekre is gondolni. Vagy lehet egy teljesen új rendszert felépíteni. Meg kell nézni, hogy melyik a hatékony, mire állnak rendelkezésre források, és hogy azt a 250 millió forintot, amely szakértőink szerint elegendő erre a célra, miként lehet a leghatékonyabban felhasználni.

Hazánk európai uniós csatlakozás, európai uniós integráció előtt áll. Ebben a helyzetben az ország, a kormány, a parlament kötelessége, hogy versenyképessé és erőssé tegye az országot a csatlakozás előtt. Versenyképessé és erőssé tegye főleg azokat a társadalmi rétegeket, amelyeket leginkább érint az európai uniós csatlakozás. Természetesen nem elvitatva más társadalmi rétegek érintettségét, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a jövő nemzedéke, az új nemzedék, a fiatalok életük legnagyobb részét már az Európai Unió polgáraiként fogják leélni. Tehát életük nagyobb részét az Európai Unió polgáraiként fogják leélni, de kérdés, hogy ezt hogyan tehetik meg.

Annak érdekében, hogy a fiatal polgárok is versenyképesen, a lehetőségeket ismerve, a kihívásokkal tisztában léve kezdhessék meg európai uniós polgári életüket, egy európai uniós felkészítő, felvilágosító, információs kampányt tartanánk célszerűnek elindítani. Erre vonatkozólag nem szerepel összeg a 2003. évi költségvetésben. Ezért azt javasoljuk, hogy erre különítsünk el 325 millió forintot, ezt a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium fejezetébe állítsuk be, és ez erre a célra kerüljön elköltésre.

Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági ülések során szomorúan tapasztaltam a költségvetési bizottságban, hogy kormánypárti képviselőtársaink érveinket nem meghallgatva folyamatosan leszavazták a Fidesz és az MDF képviselői által benyújtott módosító indítványokat. Azonban volt egy pozitív jel is: az ifjúsági és sportbizottságban többséget kapott a Fidelitas nemzedéki módosító csomagjának több javaslata. Nagyon remélem, hogy amikor erről szavazunk, a szocialista és szabad demokrata képviselők a parlament plenáris ülésén is bebizonyítják fiatalpártiságukat. Nagyon remélem, hogy a szocialista és szabad demokrata frakcióban helyet foglaló fiatalok el tudják érni a saját frakciójukban azt, hogy azokat a módosító indítványokat, amelyek egyértelműen az ifjúság, az új nemzedék érdekeit szolgálják, önök is támogatni fogják.

Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési törvényjavaslat általános vitájának lezárásaként azt mondtam, hogy a kormányon lévő pártok visszaéltek a többségükkel, és megfosztották a parlamenti ellenzéket több megszólalási lehetőségtől is. Beszéltünk akkor arról, hogy nem szavazták meg a Házszabálytól való eltérést, így nem tették lehetővé a bizottságban kialakult kisebbségi vélemények ismertetését. Nos, tisztelt képviselőtársaim, úgy látjuk, hogy ez a folyamat ezzel a részletes vitával, a részletes vita megrendezésének a körülményeivel folytatódott.

A részletes vita rendelkezésére álló időkeret rendkívül kevésnek bizonyult, hiszen megannyi véleményt szerettek volna ellenzékben lévő képviselőtársaim - de biztos vagyok benne, hogy kormánypárti képviselőtársaim is - elmondani. A rendelkezésre álló idő erre nem volt elég. Ezzel megint csak azt példázta a kormány és a kormány pártjai, hogy semmibe veszik az ellenzék jogait.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem szolgálja a parlamenti demokrácia épülését. Azt kérem önöktől, hogy máskor ne éljenek ilyen eszközökkel, ne éljenek vissza a parlamenti többségükkel.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu