ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném megköszönni Révész Máriusz képviselő úrnak a hozzászólását, úgy éreztem belőle, hogy talán nem voltak teljesen hatástalanok a szavaim, és végre elkezdtünk beszélni azokról a kérdésekről, amelyek e törvényjavaslat kapcsán valóban idevaló, a törvényjavaslat jobbítását, javítását szolgáló javaslatok. (Révész Máriusz visszatér az ülésterembe.)
Örülök, hogy visszaérkezett, mert ilyen módon ugyanakkor módomban áll vitatkozni az általa elmondottakkal, tudniillik azt gondolom, hogy az általa is említett, például egy középiskolában bent lévő, alkalmilag valamilyen módon drogterjesztésre felhasznált fiatalok esetében, ha itt nem valamifajta nagykereskedelemről van szó... - sajnos ez is előfordul, ebben a dologban egyetértünk, akkor szigorúan le kell csapni; azonban az alkalmilag, néha-néha felhasználó fiatalok esetében, azt gondolom, a börtönnel való fenyegetésnek nincs elrettentő ereje.
Különösen nincs elrettentő ereje akkor, ha ön is tudja, sőt emlegeti is gyakran, hogy ennek alapján nem szabnak ki ítéleteket, hiszen a bíróság, az ügyészség különböző olyan technikákat, büntetéseket választ, aminek nincs ilyen közvetlen hatása. Ugyanakkor viszont elrettenti a börtönbüntetéssel való fenyegetés ezt az illető fiatalt attól, hogy segítségére legyen a vizsgálatnak. Elrettenti a fiatalt attól, hogy meg akarjon szabadulni ettől a szenvedélyétől.
Ezért rossz a jelenlegi szabályozás, ezért van szükség a változtatásra, hogy ne legyen érdekközösségben a kereskedővel. Azt mondta itt egyik képviselőtársunk, hogy a fogyasztó érdekközösségben lesz a kereskedővel. Ezt az érdekközösséget kell megtörni. Azt kell elérni, hogy a fogyasztónak ne legyen érdeke az, hogy fedezze a kereskedőt. Azt kell elérni, hogy a fogyasztónak érdeke legyen az, hogy visszailleszkedjék a normális életbe.
Mi ezt reméljük elérni ezzel a törvényjavaslattal, és még egyszer mondom, a részletes vitában nyitottak vagyunk minden olyan megoldás előtt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amely ebbe az irányba hat.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés