GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Az biztos, hogy utoljára, csak pontosítani szeretnék. Ugyanis ezt nem én mondtam, ezt a pontos számot nem ismerem. Azt a történetet idéztem föl, hogy az ön egyik képviselőtársával ültem együtt egy tévévitában, és ő - Zsigó Róbert volt, kérte, hogy nevezzem meg - érvként azt használta a kapudrog elmélete mellett, hogy száz, marihuánát kipróbálóból öt-tíz között van azoknak a száma - ez változó, nem tudjuk pontosan, országonként változik ez a szám -, akik végül is eljutnak a kemény drogig.
Ezt idéztem föl, ezt nem én állítottam, nem ismerem a pontos számot. Csak arra világítottam rá, hogy ez az érv némiképp illogikus és fals. Egyébként pedig azt gondolom, hogy amit ön az előbb elmondott, teljesen logikus. Természetesen ha összehasonlítunk két társadalmi csoportot, mondjuk, azokat, akiknek van jogosítványuk és azokat, akiknek nincs, akkor minden bizonnyal az utóbbiban jóval nagyobb lesz azoknak az aránya, akik közlekedési balesetet okoznak. Tehát túl messzire nem vezet ez az érvelés.
Egyébként azt gondolom mindemellett, hogy ez a vita tényleg oda jutott, - talán a részletes vitában majd picikét szakmaibb vizekre is tudunk evezni, amikor a konkrét javaslatokról tudunk vitatkozni -, hogy teljesen felszínesen, egy politikai hacacáré keretében vitatkozunk valamiről, ahol már régen nem az a célunk, hogy meggyőzzük egymást fontos tartalmi kérdésekről, hanem az, hogy védjük a saját mundér becsületét, ragaszkodjunk korábban meghozott hibás döntésekhez, és ezek mellett érveljünk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés