BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Székesfehérváriak és Fejér megyeiek még fel sem ocsúdtunk az IBM közel 5 ezer embert érintő leépítése után - hiszen a beszállítókkal együtt legalább ennyi embert érint a vállalatóriás székesfehérvári üzemének bezárása és a gépek elszállítása -, máris újabb bejelentés, illetve kiszivárogtatás borzolja a munkavállalók idegeit és azokét, akiknek fontos Székesfehérvár. A kormány olyan válaszokat ad, hogy csak néhány ellenzéki politikus kellemetlenkedése az, ami ezeknél az ügyeknél felmerült. A kormány a helyén van, az önkormányzat pláne, és orvosolják az elbocsátott dolgozók elhelyezkedését. Egyébként is egy részük nem Székesfehérvárt, hanem Fejér megyét, Veszprém megyét és az ország más részeit érinti.
Látható azonban, hogy a Philipsnél és egy meg nem nevezett gépipari cégnél bejelentett közel 2 ezer fő elbocsátása várható, amely persze részletekben fog megtörténni, annak érdekében, hogy a munkaügyi központhoz a bejelentések csak szakaszosan érkezzenek meg. Úgy találjuk, hogy ez egy mély válság kezdetét jelenti. Sajnos, érvényesül a dominóelv.
Kérdéseim a következők. Mit kíván tenni a kormány az újabb bejelentések birtokában, amelyekről most már nem mondhatja el, hogy nem volt tudomása a választást megelőzően, a választást követően? Mit kíván tenni annak érdekében, hogy a nemzeti fejlesztési tervben az ország a már elért eredményekre építhessen, és képes legyen a beruházások, a munkahelyek támogatása, a hazai és külföldi vállalkozásoknak nyújtott kedvezmények révén újabb szakaszba lépni? Mit kíván tenni annak érdekében, hogy akik számára egy fejlődésnek indult régió, térség a profit szempontjából már nem elég vonzó, azok ne más európai vagy ázsiai országokat válasszanak, hanem lehetőleg Közép-európában, Magyarország keleti részein találjanak támogatott befektetési célpontot? Mit kíván tenni annak érdekében, hogy ne csak válságkezelő programok induljanak el, hanem Székesfehérvár és Magyarország egyértelműen befektetés- és innovációorientált szakaszba kerülhessen?
Várom válaszát. Köszönöm szépen.
(10.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés