KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm a szót. (Gyürk András: Hol a főnök?) Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, elég jól ismert az a tény, hogy nemzeti ünnepek gyakran keltenek ellentétes érzelmeket két ország oldalán, gyakran okoznak ellentétes érzelmeket, akár feszültséget is, mert nagyon gyakran idéznek ellentétes emlékeket. Főleg, de nem kizárólag szomszédos országok között fordul elő, hogy ami az egyiknek siker, az a másiknak kudarc, ami az egyiknek győzelem, az a másiknak vereség, ami az egyiknek gyarapodás - akár területi gyarapodás is -, az a másiknak veszteség, gyakran területi veszteség.

Ténykérdés, hogy 1848. március 15-e, amelyet mi a magyarság szent ünnepének tekintünk teljes joggal, a polgári forradalom, a haladás ünnepének, az nem ugyanilyen emlékeket idéz egyes szomszédos országokban. Hangsúlyozom, ténykérdés, és nem az igazságát vitatom a különböző érzelmeknek. Az is érthető dolog, hogy 1918. december 1-je egészen más érzelmeket idéz fel a magyaroknál, mint a románoknál.

Eddig a tények, de azért a tárgyilagosság kedvéért nézzük meg, hogy mit és mióta ünnepel Románia december 1-jén, hiszen a képviselő úr is azt mondta, hogy csak tizenkét évvel a forradalom után merték megünnepelni. Nos, Románia nemzeti ünnepe 1990. december 1-je óta december 1-je, és ez a Ceaus
escu-rendszer bukása után következett be. Ez a "mikor?" kérdésre a válasz.

És ténykérdés, hogy 1918. december 1-jén nem Erdély elvesztéséről emlékezünk meg mi, és nem Erdély megszerzéséről emlékezik meg Románia. (Zaj az ellenzéki oldalon. - Rogán Antal: Hát miről?) És nem Trianont ünnepli vagy siratja bárki, aki december 1-jén emlékezik, nem is teheti, hiszen Trianon másfél évvel később, 1920. június 4-én következett be. És nem is a jelenlegi magyar-román határ nyomvonaláról emlékezik meg bárki december 1-jén, mert azt meg 1947-ben a párizsi békeszerződés jelölte ki. Tehát ne keverjünk össze különböző dátumokat, még akkor sem, ha a következményeik mutatnak hasonlóságot.

1918. december 1-jén Gyulafehérváron volt egy nagygyűlés - nem országgyűlés, mint ahogy az néha szerepel a sajtóban -, ahol a román részvevők a magyar lakosság megkérdezése nélkül nyilvánították ki a román igényt Erdélyre. De nem csatolta ez a nagygyűlés Erdélyt Magyarországhoz. (Sic!) Hogyan is tehette volna? Ehhez kellett még némi katonai művelet is: előbb el kellett foglalni, ami később következett be, és kellett egy nagyhatalmi jóváhagyással létrejött békeszerződés, amelyet a Ház mindkét oldala egyformán igazságtalannak tart. Csak ez nem 1918. december 1-jén következett be. Ez a nagygyűlés a korabeli feljegyzések és a történészek szerint egy, a wilsoni elvek, a népek önrendelkezési jogának szellemében lezajlott rendezvény volt. Gyakran hivatkoznak is rá, hogy mi mindent ígért. Valóban, aki 1918. december 1-jéről emlékezik, annak arra is emlékeznie kell, hogy akkor milyen szellemben folyt le ez a gyűlés, és ez nem Erdély Romániához való csatolásáról döntött, hanem bizonyos elveket fogalmazott meg.

Hivatkozhatnék most arra, hogy a nemzeti ünnepeket tiszteletben kell tartani, akkor is, ha ellentétes emlékeket idéznek. De nem merülök túlzottan az érzelmi politizálásba. Hivatkozhatnék a házigazda kötelező udvariasságára, de ezt sem teszem, csak azt mondom, hogy advent szellemét, a megbékélés szellemét azok szolgálták, akik ott voltak, és nem azok, akik az utcai tüntetést szervezték. S mielőtt bármilyen következtetést levonnak: az RMDSZ képviselői jelen voltak ezen a fogadáson, és ez igazolta azt, hogy helyesen tették azok a magyar politikusok, akik az RMDSZ vezetőivel együtt ott voltak ezen az eseményen.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu