BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Maximálisan egyetértek mindazzal, amit egyrészt Sisák Imre képviselőtársam, másrészt pedig Bánki Erik képviselőtársam mondott, azonban néhány számadatot szeretnék pontosítani.

A címzett támogatások esetében a 2003. évben összesen 52 pályázatot támogat a kormányzat, ebből az 52-ből 35 támogatott pályázat kormánypárti, 5 tekinthető ellenzékinek, 12 pedig független vezetésű önkormányzatnak. Ha ezt százalékosan nézzük, akkor a kormánypárti rész 67 százalékot tesz ki, míg az ellenzéki rész 9,6 százalékot.

Nézzük meg azt az időszakot, amit olyan nagy lendülettel bíráltak az elmúlt években: 1999 és 2001 között az Orbán-kormány címzett támogatások tekintetében 381 pályázatot támogatott pozitívan, ebből 147 volt a kormánypárti, 112 az ellenzéki és 122 pedig a független; arányait nézve a kormánypárti 38,6 százalék, az ellenzéki pedig 29,4 százalék.

Tehát itt is bebizonyosodik az, amit, sajnos, a választási kampány során másképp kellett megélni, hogy a Medgyessy-kormány a 2003. évben az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat bünteti. Nem véletlen az, hogy az ellenzéki képviselők részéről ilyen sok módosító javaslat került benyújtásra a címzett és céltámogatásokra vonatkozóan.

Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu