DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Igen tisztelt Miniszter Asszony! Medgyessy Péter miniszterelnök úr 2001. január 8-án a Pilvax kávéházban - akkor még ígéretes pályakezdő szociáldemokrataként - egyebek mellett szó szerint a következőket mondta: "Kormányom felszámolja a közlekedés, vízgazdálkodás és a környezetvédelem fejlesztésében elődje által okozott késedelmeket: 2004-ben befejezzük a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszere, valamint a Duna-Tisza köze kiszáradását gátló hálózat megépítését, zöldfolyosót hozunk létre."

Feltételezem, hogy a miniszterelnök úr a Felső-Tiszán négy év alatt összesen 5 kilométer töltést építő korábbi kormányára, a Horn-kabinetre gondolt, mivel a polgári kormány működése alatt 203 kilométer fővédvonalat, ezen belül a felső-Tiszán 105 kilométert épített.

A Tisza-völgyben az önök által ígért teljes körű árvízvédelmi rendszer kiépítéséhez - mértékadó szakemberek szerint - mintegy 180-200 milliárd forintra van szükség. Ehhez képest a 2003. évi költségvetés 4 milliárd forintot tartalmaz erre a célra, ami mintegy 16-18 százalékkal kevesebb az előző évinél.

A Tisza völgyében élő másfél millió ember élet- és vagyonbiztonsága - és gondolom, ebben egyetértünk - sok minden mást megelőző kérdés, ezért javasolta a Fidesz, hogy a kormány a felső-tiszai árvízvédelmi rendszer továbbépítésére további forrásokat szánjon. A kormánypártok minden erre vonatkozó javaslatunkat elutasították.

Tisztelt Miniszter Asszony! Miért gondolja, hogy a szakmailag lehetetlen, nagyot mondó ígéretekkel a töltés között lehet tartani a természet erőit? Várom válaszát.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu