ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig a határozathozatal következik. Felhívom a képviselőtársaim figyelmét, hogy a Házszabálytól történő eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének szavazata szükséges. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy a H/1691/1. számú javaslatomnak megfelelően eltér-e a Házszabálytól. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 193 igen, 163 nem szavazattal és 1 tartózkodással a Házszabálytól való eltérést nem fogadta el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre előterjesztett házbizottsági ajánlást kézhez kapták, a benyújtott önálló indítványokról a javaslat függelékében tájékoztattam az Országgyűlést.
Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság ma reggel ülésezett, és új módosító javaslatot terjesztett elő a büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslathoz. Erről a javaslatról az előterjesztő nem tudott a Házszabály alapján állást foglalni, így a módosító javaslatokról történő határozathozatalra csak a jövő heti ülésünkön kerül sor.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a fentiek figyelembevételével a módosított napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott napirendi ajánlás szerint a mai napon a költségvetési törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitájára kerül sor. A Házszabály rendelkezései értelmében javaslatot tettem arra, hogy a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló T/1220. számú törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitájára 8 órás időkeretben kerüljön sor.
Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Vincze László jegyző urat, hogy ismertesse az időkeret felosztására vonatkozó indítványt, amelyet a napirendi ajánlás tartalmaz. Jegyző úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés