TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagy figyelemmel hallgattam a hozzászólásait, és megmondom őszintén, becsülöm azért, hogy minden esetben elmondja az adott képviselőnek a saját maga álláspontját.
Én azonban most arra kérem, hogy mégiscsak bírálja felül ezt az álláspontot, ami arra vonatkozik, hogy a költségvetési törvénybe nem fogadnak be olyan módosító javaslatot, amely nevesítheti az adott beruházást. Miért mondom ezt? Egyrészt azért, mert véleményem szerint a kormány iránti bizalom sokkal nagyobb lenne akkor, ha most meg tudná mondani, hogy a 79,4 milliárdot mire szeretné elkölteni, persze hagyva rá tartalékot, nem mind a 79,4-et, hanem annak iksz százalékát. Sokkal nagyobb lenne a bizalom a tekintetben, ha ez nyilvánosságot kapna. Ön is érezheti, hogy a költségvetési vita során az egyik legnagyobb hangsúlyt pontosan az útépítések kapták, nem véletlenül, hiszen ön is elmondta, hogyan növekedtek a források az elmúlt négy évben, és azért nyilván van egy felfokozott várakozás is. Éppen ez indokolná, hogy kapjon nyilvánosságot, mi folytatódik jövőre: azt el lehet fogadni, hogy ennyi pénzünk van, ennyi van - ez korrekt. De hozzá kell tenni azt is, hogy mi fog ebből épülni, mert ezáltal nagyon nagy a bizonytalanság az emberekben, az önkormányzatokban, hiszen nem látják, nem tudják, hogy mi várható.
Szerintem ez azért is helyes lenne, mert nem érhetné önöket az a vád, hogy politikai alapon fogják eldönteni, hogy melyik épül meg és melyik nem épül meg - így megvan ennek a veszélye, és biztos, hogy így is fog történni. Ha ez a költségvetési törvényben nevesítetten megjelenne, amire van példa, volt példa az elmúlt négy évben is meg az azt megelőző négy évben is, ez nem lenne így.
Én konkrétan a mezőkövesdi elkerülő út sorsáról szeretnék beszélni, nem politikai alapon. Ön sokat beszélt arról és más képviselők is, hogy milyen fontos egy beruházás előkészítettsége. Szeretném önnek elmondani, de lehet, hogy ezt ön is tudja, hogy a mezőkövesdi elkerülő út előkészítettsége százszázalékos. Az építési engedély rendelkezésre áll, a források lényegében rendelkezésre álltak és állnak is a költségvetésben, hiszen a 79,4 milliárdból erre mindenképpen kell hogy jusson. Egyébként ezt a gazdasági miniszter úr nekem ebben az évben már meg is írta, hogy a jövő év november 30-áig ez az elkerülő út meg fog épülni.
Gondolja végig azt, hogy azért szükséges ez, mert Mezőkövesden új helyzet állt elő december 5-én - örülök neki, hogy együtt lehettünk ott az M3-as autópálya átadásán -, csak szeretném önnek elmondani, tudniillik az autópálya lejárata és feljárata Mezőkövesd városán keresztül vezet át. Ez azt jelenti, hogy az egész térség, közel 100 ezer ember ott fog az autópályáról le- és felmenni, a városon keresztül. Ez még hagyján is lenne - a nagy probléma az, hogy ezt az utat egy vasúti átjáró keresztezi. Innentől kezdve már most jól érzékelhető, hogy a városban kaotikus állapotok kezdenek kialakulni, két-háromszor akkora már most a forgalom az úton és az egész városban, ezért hosszú sorok állnak már most a vasúti átjárónál; és ha egymás után jön két vonat, egyszerűen nem tudnak átmenni egyszerre, ott állnak, és dühöngenek az emberek.
Én úgy gondolom, ahogy mondtam, hogy ennek az előkészítettsége tökéletes, hiszen az építési engedélyek megvannak, a régészeti feltárás már megtörtént, ott van a nyomvonal, ki van ásva, és lényegében ott vannak a földhalmok az építendő út mellett. S nagyon fontos kérdés az, hogy az út egyik szakasza már készen van, hiszen a volt honvédségi út fog majd beépülni, ami lényegében csak egy aszfaltszőnyeget kell hogy kapjon - azt már nem kell megépíteni, az közel egykilométeres út.
Én nem akarom a politikára terelni e tekintetben a figyelmet, én azt kérem, hogy ebben az egy kérdésben bírálják ezt felül. Azért is mondom ezt, hogy biztosan nem politikai kérdés, mert kapcsolódó módosító javaslatot adtunk be a mai napon. Lehet, hogy a költségvetési vita során ez az egyetlen olyan módosító javaslat, amelyet mind fideszes képviselő, mind MSZP-s, szocialista képviselő aláírt. Én úgy gondolom, ha a jelen helyzetben ehhez kérni lehet egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő támogatását, az nem politikai kérdés.
Még egyszer hangsúlyozom: abban más ez a beruházás, mint a többi, hogy ez az autópálya-átadás következménye, amire ha ön nekem azt mondja, hogy ez az autópályával együtt kellett volna hogy megépüljön, teljesen igaza van, és elfogadom a kritikát, ha ezt megfogalmazza számunkra. Arra kérem, tekintsük ezt egy nézőpontból; én nagyon bízom abban, hogy a frakciók fogják tudni támogatni ezt a módosító javaslatot. Nem lenne szerencsés, ha az autópálya átadása, ami önmagában nagy öröm és nagy eredmény, olyan feszültségeket szülne abban a térségben, ami később kezelhetetlenné válna.
Ebben kérem a szocialista képviselőtársammal az ön és a minisztériuma támogatását.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés