ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat, köszöntöm a kormány tagjait, munkatársainkat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat.
Az Országgyűlés téli rendkívüli ülésszakának 1. ülésnapját megnyitom, és bejelentem, hogy az ülés vezetésében Podolák György és Vincze László jegyző urak lesznek segítségemre.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Hét esztendeje annak, hogy a magyar kormány a kisebbségbarát társadalmi légkör kialakítása és fenntartása érdekében december 18-át a kisebbségek napjává nyilvánította. 1995 óta ezen a napon tisztelgünk a hazai és a határon túli kisebbségi közösségekhez tartozók előtt az irántuk érzett elkötelezettség és felelősségérzet jegyében.
A kisebbségi jogok és az emberi jogok az alapvető szabadságok általános védelmétől hosszú folyamat során jutottak el azokig a dokumentumokig, amelyek kifejezetten a védelmüket szolgálják. Kérem képviselőtársaimat, engedjék meg, hogy ma csak a szóban forgó, sajnos nem túlságosan közismert ENSZ-nyilatkozatot méltassam.
Az ENSZ Közgyűlése által 1992. december 18-án elfogadott nyilatkozat preambuluma kiemeli, hogy a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogai érvényesítésének előmozdítása és védelme hozzájárul azon államok politikai és társadalmi stabilitásához, amelyben élnek. E dokumentum máig tartó politikai üzenete a különböző csoportok társadalmi elismerésének és identitásuk megtartásának fontosságára utal. Kiemeli, hogy az ehhez szükséges feltételek megteremtése nemcsak az emberi jogok nézőpontjából fontos, de elősegíti a külső és belső stabilitást, a béke megőrzését.
Ma, az új évezred és Magyarország európai uniós csatlakozása küszöbén, a rendszerváltás óta eltelt több mint egy évtized, a kisebbségi törvény tíz és az önkormányzati rendszer mintegy nyolc éve után időszerű, hogy átgondoljuk a kisebbségi jogok magyarországi helyzetét. Magyarországon 1989 után nyílt újra lehetőség a demokratikus közösségalakítás megvalósítására. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok szempontjából a legfontosabb állomás az alkotmány módosítása, illetve az említett, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény megalkotása volt. A törvény elfogadásával a Magyar Köztársaság garanciákat vállalt e jogok biztosítására, és megteremtette a jogérvényesítéshez szükséges szervezeti kereteket.
Az alapvető kisebbségvédelmi garanciák kiépülése mellett meg kell említeni az ombudsmanok szerepét, különösen a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának immár második ciklust felölelő, mintegy nyolcéves tevékenységét, s leszögezhetjük, hogy az országgyűlési biztosok munkája nagymértékben járult hozzá az elmúlt években a kisebbségi jogok védelméhez.
Végül, de nem utolsósorban, tisztelt képviselőtársaim, e rövid megemlékezést azzal szeretném zárni, hogy Magyarország az európai uniós csatlakozásakor számít a hazai és természetesen a határon túli kisebbségekre. Arra kérem valamennyiüket, hogy ma délután, amikor a miniszterelnök úr az 1995 óta létező nemes hagyományoknak megfelelően átadja a kisebbségek érdekében kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és határon túli személyeknek és szervezeteknek a Kisebbségekért-díjat, tisztelegjünk a nyelvi és kulturális sokszínűség előtt. Kérem, hogy ma délután a jelképes karácsonyfa alatt, az emberi jogok napjához hasonlóan, méltóképpen emlékezzünk meg a kisebbségek napjáról.
Köszönöm képviselőtársaim megtisztelő figyelmét. (Taps.)
Tisztelt Országgyűlés! Megkezdjük mai munkánkat. A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás készítésére kijelöltem a bizottságokat. Az érdeklődők a bizottsági főosztályon a főemelet 2. számú szobában kaphatnak tájékoztatást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy az egyes képviselőcsoportok a következő képviselőket választották meg frakcióvezető-helyettesekké: az MSZP képviselőcsoportja Varga Lászlót és Vojnik Máriát a december 17-ei és 18-ai ülésnapra; az SZDSZ képviselőcsoportja Kis Zoltánt a december 18-ai ülésnapra; továbbá a Fidesz képviselőcsoportja Manninger Jenőt és Bóka Istvánt a december 18-ai ülésnapra. A megválasztott frakcióvezető-helyetteseknek jó munkát kívánok ezekre a napokra.
Tisztelt Országgyűlés! A mai napon a kormány nevében felszólalásra jelentkezett Kovács László külügyminiszter úr, "Magyarország és a terrorizmus elleni harc" címmel. Külügyminiszter urat illeti a szó.
Miniszter úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés