DR. FODOR GÁBOR az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Biztos Urak! A különböző biztosok munkájáról szóló parlamenti vita mindig igen fontos állomás szokott lenni az ombudsmani tevékenység vizsgálatában, és meg kell hogy mondjam, sajnálom azt, hogy az elmúlt években és az idén is igen kevesen veszünk részt ebben a vitában. Sajnálom ezt azért, mert persze a parlamentben az ember örülne annak, ha olyan téma, amely a szívének fontos és kedves, mások számára is oly kedves és fontos lenne. Ez jó lenne. De azért is sajnálom, hogy így alakul a helyzet, mert azt gondolom, azon túlmenően, hogy az ember persze a saját területei és a saját meggyőződése iránt rendelkezik bizonyos fokú elkötelezettséggel, itt egy olyan tevékenységről van szó, amely, illetve amelyről való véleménynyilvánítás egyértelműen a magyar Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Bizony hasznos, ha ebben a parlamenti képviselőknek nagyobb száma és nagyobb aktivitással vesz részt, hiszen a biztosok a parlamentnek nyújtják be jelentésüket, és a parlamenttől kérnek valamiféle állásfoglalást erre vonatkozóan, egyetértést, támogatást vagy bírálatot.

Nos, ezen bevezető megjegyzések után hadd előlegezzem most rögtön meg, hogy én fogok mondani egyetértést, támogatást és bírálatot is egyaránt.

Hadd kezdjem rögtön azzal, hogy nagyon fontosnak tartom - Csákabonyi Balázs képviselő úrra néztem most, és róla eszembe jutott, hogy a beszéde első részében ő is ezzel foglalkozott -, önmagában fontosnak tartom, hogy a hivatal létrejött, működik, van. Ezt minden alkalommal el szoktuk mondani, érdemes most 2002-ben is leszögezni. Nagyon fontos, hogy az ombudsmanok itt vannak, léteznek, tevékenykednek, a mai magyar társadalomban nyugodtan mondhatjuk azt, hogy gyökeret vert ez intézmény. Ez önmagában egy igen jelentős érték. Hangsúlyozom, fontos ezt kimondanunk, hiszen volt olyan idő nem is olyan régen, amikor többen is, itt a magyar parlamentben is támadták ezt az intézményt. Voltak olyan képviselők, akik olyan indítványokat fontolgattak, hogy hogyan kellene megszüntetni a hivatalokat, mert fölöslegesnek tekintették a munkáját. Megjegyzem, akkor a kormánypárti képviselők - az előző kormányról van szó - oldaláról érkeztek ezek az indítványok, és nyilván arról van szó, hogy az ombudsmani tevékenység mindig jelent valamifajta konfliktust a kormányzattal. És ez így is van rendjén. Emlékszünk arra, hogy amikor a mostani biztosok megválasztására került sor, bizony milyen komoly vita előzte meg a személyek kiválasztását, és milyen komoly támadások érték az előző biztosokat, akiknek ezúton is innen, a pulpitusról szeretném kifejezni a köszönetemet a munkájukért. Gönczöl Katalinról, Polt Péterről és Majtényi Lászlóról van szó, akiket nem választott újra a parlament, de azt gondolom, hogy mindannyian köszönettel tartozunk azért a munkáért, amit végeztek. De a példa is mutatja, hogy közülük jó néhányat - Gönczöl Katalint kismértékben, Polt Pétert igazából nem, Majtényi Lászlót viszont nagyobb mértékben - támadták az akkori kormánypártok, és nem is kerültek megválasztásra. Ez nyilván elgondolkodtató minden leendő biztos számára, hogy hol vannak az ő tevékenységének a határai, mennyire érdemes konfliktust vállalni a mindenkori kormányzattal.

Nos, szeretném leszögezni: az én véleményem az, hogy érdemes és kell is. Ha szabad még erősebben fogalmaznom: én ezt is várom többek között a biztosoktól kormánypárti képviselőként is, hogy igenis, ha kell, kritizálják erősen, és - majdnem azt mondtam, hogy támadják, de nem fogok ilyen harcos kifejezést használni: maradjunk ennél, hogy kritizálják - az ellenvéleményüket fejtsék ki a kormány munkájával, avagy a kormány tevékenységével kapcsolatban, ha arról van szó. Azért szerettem volna itt elöljáróban is kifejezni és elmondani mindezeket a gondolatokat, mert itt minden képviselőtársam, aki különböző képviselőcsoportok nevében felszólal, megemlítette azt a sajátos és érdekes tünetet, hogy csökkent a panaszok száma. Írnak erről az általános biztos beszámolójában.

(14.40)

Nos, az, hogy csökken a panaszok száma, nyilván sok mindennek betudható. Én hallottam olyan értelmezést Lenkovics Barnabás adatvédelmi biztos úrtól, olvastam valamelyik újságban, hogy ő arra hivatkozott: mivel különböző biztosok - idézőjelbe tett biztosok - kezdtek el tevékenykedni, akik magukat ombudsmannak nevezik, oktatásban, betegjogban és máshol, ennek egyfajta elszívó hatása érvényesült. Lehet, hogy ez a magyarázat, én ezt készséggel elfogadom, ha engem erről meggyőznek.

De én azt gondolom, az ügy megér annyit, hogy alaposan megvizsgáljuk, valóban ez-e a magyarázat. Mert ha nem ez a magyarázat, hanem mondjuk az, hogy a biztosok talán nem használták ki teljes mértékben a nyilvánosság adta lehetőséget, és nem léptek fel olyan eréllyel és olyan, a közéletben kialakított szívóhatással, ami az ügyeket, ha úgy tetszik, generálta volna és magához szívta volna, ha netán mégis ez lenne a következtetés, az azért jelent valamit, az jelenthet problémát.

És én azt gondolom, hogy ez megfontolandó, mert nem hiszem, hogy önmagában a panaszok száma csökkenne Magyarországon, hogy önmagában az ügyek száma, az emberi jogsérelmek száma csökkenne. Egy demokrácia nem arról ismerszik meg, hogy az a tökéletes demokrácia, ha nincsenek emberi jogsérelmek - mindannyian tudjuk, hogy nem így van, mert mindenhol vannak, a tradicionális, hagyományos, kitűnően működő demokráciákban is. A kérdés mindig az, hogy ezeket képesek vagyunk-e észrevenni, képesek vagyunk-e feldolgozni, szembenézni velük, és valamilyen módon normálisan reagálni ezekre.

Tehát összefoglalóan: én ezt aggasztó jelnek tartom, a panaszok csökkenését, és javasolnám a biztosok számára, hogy alaposan vizsgálják meg, hogy minek köszönhető ez, nincs-e a hivatal működésében vagy maguknak a biztosoknak a működésében olyan elem, amin változtatni kellene.

A másik megjegyzésem, amit tenni szeretnék - ez is egy kritikai jellegű megjegyzés lesz -, egy konkrét ügyre vonatkozó megjegyzés. Tudjuk, érdekes helyzet alakult ki azzal, hogy az adatvédelmi biztos úr, Péterfalvi Attila később lett megválasztva, volt egy interregnum az ő tevékenységében, és ebben az időszakban az általános biztos, Lenkovics Barnabás látta el az adatvédelmi biztos feladatait is. Egy kényes ügynek a megítélése pont erre az időszakra esett: ez a köztisztviselői eskü szövegének a kérdése.

Természetesen nem kívánok ebbe a vitába belebocsátkozni, hogy helyes volt-e az adatvédelmi biztos hatáskörének az átvétele vagy sem. Azt gondolom, ez ma már a múlté - mindenesetre én hadd mondjam el itt a személyes meggyőződésemet. Én azt gondolom, hogy az az állásfoglalás, ami akkor megszületett... - szóval, szerintem jobb lenne, ha más jellegű és más tendenciájú állásfoglalásokat tapasztalhatnánk a biztosok részéről.

Emlékszünk az állásfoglalás lényegére: ha jól emlékszem, két szocialista képviselő fordult akkor az adatvédelmi biztoshoz, és végül is egy olyan állásfoglalás született, ami nagyjából úgy szólt, hogy akár írásban, akár szóban nyilvánítja ki valaki a meggyőződését, senki nem tudja a későbbiekben, hogy az eskütevő valójában milyen meggyőződéssel rendelkezik. Nos, ezt a példát arra hozom fel, hogy én azt gondolom, az ombudsmani hivatalnak egy elég világos értékelkötelezettséggel kell rendelkezni az emberi jogok védelme mentén és a jogállam tisztelete mentén. Az én felfogásomban ez a típusú állásfoglalás igazából nem erősíti ezt a szellemet.

Ennyit a kritikai megjegyzésekről, és a két kritikai megjegyzés mellett hadd zárjam le ezt a blokkot azzal, hogy mindezekkel együtt én a Szabad Demokraták Szövetsége nevében a parlamentnek elfogadásra ajánlom az adatvédelmi biztos beszámolóját, még akkor is, ha kritikát is mondok. Azt gondolom, kell is ilyet mondani, mert nem szeretném, ha a vita csak udvarias közhelyekből állna, amikor mindenki szépen megdicséri a biztosokat, és elmondja, hogy milyen nagyszerű, amit csinálnak. Nem hiszem, hogy ebből sokat profitálnának vagy sokat használnák a munkájukban.

Ennyit én mindenképpen szerettem volna elmondani. De mindezekkel együtt is azt gondolom, hogy egy olyan érték az ombudsmanok működése és tevékenysége, és számtalan pozitívum is van ebben a beszámolóban - amikre én most nem akartam külön kitérni, mert képviselőtársaim megemlítették ezeket -, amelyek miatt mi ezt elfogadásra javasoljuk.

Szeretnék kitérni a kisebbségi biztos beszámolójára is, mert három lényeges elemet itt is szeretnék kiemelni. Itt is lesz, ha úgy tetszik, kritikai megjegyzésem, de itt inkább talán egy elvi vita van köztünk.

Kezdeném azzal - ez most nem a kritikai megjegyzés lesz -, hogy a beszámolót, meg kell mondanom, kitűnőnek tartom. Azt kell mondanom, hogy önmagában mint beszámoló is élvezetes olvasmány, és nagyon sok gondolatot vet fel. Nagyon lényegesnek tartom azt, amit a kisebbségi törvénnyel kapcsolatban és a kisebbségi önkormányzati választásokkal kapcsolatban mond a kisebbségi biztos. Megjegyzem, a téma itt van a levegőben, az Országgyűlésnek nagyon komolyan figyelembe kell venni mindezeket a javaslatokat, ajánlásokat, elképzeléseket. Örülök neki, hogy az emberi jogi bizottság egy országgyűlési határozati javaslatot is terjesztett a parlament elé, ami azt irányozza elő, hogy 2003-ban a kormány tekintse át a kisebbségekre vonatkozó jogszabályokat - ehhez egy nagyon jó támpont a Kaltenbach Jenő által készített beszámoló.

Nagyon fontosnak tartom a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépést is, amit szintén régóta szorgalmaz Kaltenbach Jenő, sőt, egyenesen egy komplett törvénytervezetet tett le - már jó ideje, még az előző ciklusban - az emberi jogi bizottság asztalára. Én az SZDSZ nevében is szeretném mondani, de ez a kormány álláspontjával is egybeesik, hogy mi nagyon határozottan mellette vagyunk az ilyen típusú törvény megalkotásának.

Amit elvi vitaként említettem, az egy nagyon érzékeny és lényeges kérdés: a gyűlöletbeszéd kérdésével kapcsolatos. Ez egy régóta folyó vita, és most megint elő fog jönni itt, a parlamentben, pontosan a kormány jogalkotási elképzelései alapján, a büntető törvénykönyv módosítása kapcsán.

Én szeretném itt is elmondani: általában nem hiszek abban, hogy a törvény szigorúbb szabályozásával gátat lehet vetni annak, hogy vannak egy társadalomban olyanok, akik számunkra elfogadhatatlan, visszataszító módon mások ellen keltenek hangulatot, gyűlöletbeszédet használnak. Én magát a gyűlöletbeszédet elfogadhatatlannak tartom, és azt gondolom, hogy kötelességünk, politikai és erkölcsi kötelességünk minden alkalommal fellépni ellene.

Nem hiszek viszont a szólásszabadság korlátozásában mint járható útban. Természetesen meggyőzhető vagyok erről, mert nem mint valami merev dogmához ragaszkodom ehhez, és azt is tudom, hogy mindig az adott társadalmi kontextusban kell értelmeznünk a szabadságjogokat is, és bizony, nem lehet elvonatkoztatni Magyarország helyzetétől és történelmétől sem. De én ezt mégis egy olyan értéknek érzem, amit nagyon erősen védenünk kell.

Szeretném felhívni itt a figyelmet arra, hogy bizony, a közszereplőknek a mintamutatása sokszor sokkal fontosabb, mint a törvény ereje vagy a törvény szigora. Az, hogy a parlamentben milyen hangot használunk, hogy a közszereplők, vezető politikusok hogyan gondolkodnak erről a kérdésről, mi mellett teszik le a voksukat, az példamutató és sokszor erősen iránymutató, orientáló.

Hadd idézzek itt a kisebbségi biztos beszámolójából, ahol is arról ír, hogy az ORTT hogyan foglalt állást egy rádióműsorral kapcsolatban - nem titok, hogy itt a Vasárnapi Újság című rádióműsorról van szó: "Rendszeresen sérti a sokoldalúság, a tényszerűség, a tárgyilagosság és a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi követelményeit. A műsort igen elfogult és pártos témabemutatás jellemzi, időnként nyíltan, némely esetben pedig burkolt formában diszkriminatív az általa pellengérre állítani kívánt kisebbséggel szemben. A riportszerkesztések legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy mindig egy irányba hajlik, és így lehetetlenné teszi a közönség objektív információkhoz való jutását."

Hivatkozik erre - joggal - a kisebbségi biztos úr. Tudjuk, hogy ez volt az a rádióműsor, ami a volt miniszterelnök kedvenc műsorának számított, ahova személyesen is ellátogatott, vagyis fontosnak tartotta azt az üzenetet elküldeni a magyar társadalomnak, hogy ő ezt a rádióműsort szereti, ezt a gondolkodásmódot tartja fontosnak, és e mellé kíván odaállni.

Nos, ez az, amit a közszereplők felelősségéről szeretnék hangsúlyozni, ez az, ami nem megengedhető. Én abban hiszek, hogy a parlamenti képviselőknek kell világossá tenni, mi az a határ, amit nem lehet átlépni.

(14.50)

Mi az a határ, amit függetlenül attól, hogy ellenzékben vagyunk, vagy kormányon, jobb oldalon ülünk, bal oldalon ülünk, vagy liberálisok vagyunk, egy bizonyos határt mindannyiunknak be kell tartani, és ehhez kell magunkat nagyon keményen kötni. Ennek az ereje jóval nagyobb, mint bármely más szankcióé.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezen megjegyzésekkel együtt én a kisebbségi biztos úr beszámolóját és az adatvédelmi biztos beszámolóját is - amire most külön nem kívánok már kitérni, az idő előrehaladta miatt is -, elfogadásra javaslom a tisztelt Háznak. A biztosoknak további hatékony és jó munkát kívánok! Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu