DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Én magam is beszéltem a pápai nuncius úrral, mégpedig a Szalay államtitkár úrral folytatott találkozót követően. Elég hosszan beszélgettünk erről a témáról. Én nagy örömmel mondanám el önnek, illetőleg a közvéleménynek itt, a Házban, hogy mi volt ennek a beszélgetésnek a lényege, de nem tehetem, tudniillik a nuncius úr azt kérte, hogy ne hozzuk nyilvánosságra a beszélgetésünk tartalmát. Nekem kötelességem ehhez tartani magam.
A másik, amit ön említett, a nemzetközi szerződés. Szeretném az ön figyelmét felhívni arra, hogy államközi szerződés van érvényben az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság között. Ennek a szerződésnek - mint általában a nemzetközi szerződéseknek - a módosítására ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni, mint amelyeket a megkötésekor alkalmaznak. Így lehet szabályszerűen nemzetközi szerződést megváltoztatni. Ilyen szerződésmódosítás a megkötést követően nem történt. Ebből következően a kormány az érvényes nemzetközi szerződéshez tartja magát akkor, amikor a parlament által megváltoztatott - hiszen most már megváltoztatott - költségvetési törvénybeli módon kapják meg az egyházak a hitéleti támogatás részét a költségvetési támogatásuknak.
Ezen túl a kormány arra törekszik, hogy a következő évben olyan egyháztámogatási rendszert alakítson ki az egyházi képviselők aktív közreműködésével, amely valamennyi egyháznak megfelel, és hosszú távon rendezi ezt a kérdést. Szeretném azért azt is hozzátenni, hogy a most elfogadott költségvetés 35 százalékos növekménnyel számol az egyházfinanszírozásban. Ilyen dinamikus növekedés egyetlen területen sem történt.
Köszönöm. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés