DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! A zárószavazás előtti módosító indítványok is azt a kérdést feszegetik, amely végigvonult az egész törvénymódosítás során, tudniillik az enyhítés vagy a szigorítás kérdéskörébe tartoznak ezek a módosító javaslatok is.

Szeretném leszögezni a zárószavazás előtt, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportja ellenzi azt a büntetőpolitikai fordulatot, amelyet ez a büntető törvénykönyv-módosítás idézne elő. 1998-ban egy egyértelmű szigorítás következett be a büntetőjog terén, ez a mostani törvénymódosítás az engedékeny büntetőpolitika felé fogja terelni a magyar állami büntetőpolitikát.

A törvénymódosítás egyik, általunk elfogadhatatlan eleme az, hogy a bírói ítélkezési gyakorlatot enyhíti, a jövőben várhatóan a bírói ítéletek inkább a büntetési tételek minimuma felé fognak közelíteni, még a középmértéket sem fogják elérni átlagban.

A másik nagy terület, amely miatt számunkra elfogadhatatlan ez a törvénymódosítás, az a kábítószerrel visszaélés bűncselekmény büntetőjogi megítélése. Az közismert volt már évek óta, hogy a kábítószer-fogyasztás büntetőjogi megítélésében jelentős különbségek vannak a mostani ellenzéki pártok és a mostani kormánykoalíció pártjai között. De az, hogy a kábítószer-fogyasztás területén is enyhítés történik, a fogyasztói típusú magatartások esetén is enyhébb büntetőjogi megítélésre kerül sor, ezt mi elhibázottnak és helytelennek tartjuk. Nem is beszélve arról, hogy a kábítószer-fogyasztás esetén mi azon az állásponton voltunk, hogy csak annak van lehetősége igénybe venni a büntethetőséget kizáró okot, azaz elkerülni a büntetést, aki kábítószerfüggő, tehát aki beteg.

(11.30)

Mert aki nem beteg, azt nem kell gyógyítani, aki nem beteg, annak vállalnia kell a büntetőjogi következményeket. Azonban a törvényjavaslat nemcsak elfogadhatatlan, hanem kifejezetten visszalépést, jelentős visszalépést tesz a kábítószer-terjesztés, a kábítószer-kereskedelem büntetőjogi megítélésében. A kábítószer-kereskedelem büntetőjogi megítélése enyhébb irányba fog elmozdulni, enyhülnek a kábítószer-kereskedelem büntetési tételei, számos esetben enyhébbek lesznek a jelenlegi büntetésnél, a majdan hatályba lépő törvény rendelkezései folytán.

Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy azokban az országokban, ahol a kábítószer-fogyasztás engedélyezett, tehát lényegében liberális a drogfogyasztás szempontjából, azokban az országokban is a kábítószer-kereskedelemmel szemben kíméletlen harcot folytatnak. Ez alól most Magyarország lesz az egyik kivétel. Magyarországon a kábítószer-kereskedelem elleni harc a következőkben sokkal kisebb mértékben fog megvalósulni, mert a büntetőjog szigorával nem lépünk fel kellő mértékben. Különösen elfogadhatatlan a kábítószer-kereskedelem, a kábítószer-terjesztés büntetésének az enyhítése az iskolákban, nevelési, közoktatási intézményekben vagy azok környékén való kábítószer-fogyasztás és kábítószerrel való kereskedői magatartás esetén.

Elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy ez a törvénymódosítás a kormány szándékából bevezetne egy olyan fogalmat, egy olyan elkövetési magatartást, amely az együttes alkalommal történő közös fogyasztást enyhébben büntetné. Lényegében ezt a szabályt alkalmazva fognak kibújni a kábítószer-terjesztők a büntetőjogi felelősség alól. Ezt a szabályt kihasználva fognak az iskolákban drogot árulni a kábítószerdílerek.

Nagyon kérem az Országgyűlést, hogy fontolja meg az utolsó pillanatban is, hogy elfogadja-e a törvénynek ezt az enyhítését. Ez a törvény, ha most elfogadja az Országgyűlés, súlyos károkat fog okozni elsősorban az iskoláskorú gyermekek kábítószer-fogyasztása tekintetében, és nem utolsósorban pedig a közbiztonság egésze szempontjából elfogadhatatlan lépést idéz elő.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt számára elfogadhatatlan a törvényjavaslat, ezért nem is fogjuk megszavazni az Országgyűlésben. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu