DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Azokkal az ügyekkel szemben, amit az előbb ismertettem, szeretnék néhány más büntetőügyet felsorolni, pontosabban a rendőrség intézkedéseit: Berkecz Mária, akit emberi méltóságában sértettek meg a rendőrök; Loppert Dániel, akit szólásszabadságának a gyakorlásában akadályozták a rendőrök; a Medgyessy-Na
stase Kempinski szállóbeli találkozója elleni tüntetést szervezők, akiktől a szórólapot kobozták el; a váci, pénzbírsággal sújtott fiatalemberek; valamint az Andrássy úti béketüntetés megakadályozása.
Ezekben is van közös vonás, mégpedig az, hogy a rendőrség mindegyik esetben alkotmányos jogokat, szabadságjogokat csorbító intézkedést tett. Ezek között van olyan, amit a bíróság is visszaigazolt, és van olyan, amit maga a rendőrség ismert el, hogy jogszerűtlen volt az eljárás. És még egy dolog összeköti ezeket az ügyeket, hogy ezek a személyek nem az MSZP-t kívánták éppen dicsérni. Ez elgondolkodtató, és jó lenne, hogyha ezen a tárca vezetése is elgondolkodna, és megszüntetné ezt a gyakorlatot.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés