BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, képviselő úr. Szeretném hangsúlyozni, a Medgyessy-kormány határozott célja, hogy minden olyat, ami korábban jó volt, átvesz és folytatja. Ezek közé tartozik a diákhitel intézménye is. Az is határozott szándékunk ugyanakkor, hogy azokat a hiányosságokat, amelyeket tapasztalunk, korrigáljuk. Ez történt a diákhitel esetében, hiszen maga az ötlet jó, de a lehetőségek szűkek voltak, egyes bankok monopolizált helyzetbe kerültek volna, és ez jogi aggályokat is felvetett. Ezért ezeket a korrekciókat elvégeztük annak érdekében, hogy a diákok továbbtanulását ezekkel a hitelekkel szélesebb körben, kedvezőbb feltételekkel tudjuk segíteni. Sajnálom, ha erről éppen exminiszterelnök úr nem értesült, a képviselő úr óhajának eleget téve megpróbáljuk őt erről tájékoztatni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu