DR. GYIMESI JÓZSEF, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Avarkeszi Dezső képviselő úr ismertette a bizottságban elhangzott ellenzéki véleményeket, kritikákat is, úgyhogy korrekt ismertetése után a kisebbségi vélemény ismertetésekor már meglepetést nem nagyon tudok okozni.

Tehát előre jeleznem kell, hogy az alkotmány- és igazságügyi bizottság ülésén indulatos vitákra nem került sor, lényegében kormányoldalról is kritikai észrevételek hangzottak el a törvényjavaslattal kapcsolatosan. Ezek között ellenzéki oldalról a legfőbb kifogás az volt, hogy a pártfogói felügyelet nem önálló törvényben nyert szabályozást, hanem több törvény módosításával kívánja a kormány azt a célt megvalósítani, amellyel egyébként valamennyi frakció egyetértett, hogy a hivatásos pártfogók vagy új elnevezése szerint pártfogói felügyelők egy egységes szervezeti rendszeren belül végezzék az egyébként sokkal több kötelezettséggel és joggal járó felelős munkájukat.

(12.00)

A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja jelezte azokat a törvényességi aggályait, amelyeket most Avarkeszi Dezső képviselő úr is megemlített, és felhívta a figyelmet arra, hogy a pártfogó felügyelői vélemény büntetőeljárásbeli szerepének elfogadásával a pártfogók olyan széles körű jogosítványokhoz jutnak, amelyekkel még a büntetőügyben eljáró védő vagy törvényes képviselő sem rendelkezik.

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja ugyancsak egyetértett a kormányzati céllal, a törvényhozási közös szándékkal, és helyeselte, hogy a megyei bíróságoktól átkerül a felnőttkorúak felügyeletét ellátó hivatásos pártfogói állomány a büntetés-végrehajtáshoz, oda - ahogyan a képviselő úr fogalmazott -, ahova az egyébként is tartozik. Aggályát fejezte ki az MDF képviselőcsoportjának előadója azzal kapcsolatban, hogy - számításai szerint - az idei költségvetésbe nem épült be a pártfogói szervezet felállításával és működésével kapcsolatosan várhatóan felmerülő költség.

Az ellenzéki kritikák és észrevételek azt eredményezték, hogy egy gyenge nemmel, az igen, illetve a nem szavazat egyértelmű kimondásától való tartózkodással szavaztak az ellenzéki frakciók a törvényjavaslatra, annak az általános vitára való alkalmasságára.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu