DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Itt egy elvi jelentőségű problémáról van szó. Amikor egy ismeretlen terepen próbálunk megoldásokat keresni, amikor tulajdonképpen olyan jogi szabályozási lehetőségeket keresünk, amelyeknek nincsenek mintái, amelyekre támaszkodhatunk, akkor azért el kell döntenünk azt, hogy az-e a jó, ha apró szabályokat, részszabályokat, magunk is tudjuk, hogy tökéletlen megoldásokat beemelünk a törvénybe, vagy az, ha átgondoljuk az egész szabályozási problémát, és megpróbálunk érettebb szabályokat hozni.

Van előnye is, hátránya is, én azt hiszem, több a hátránya, hiszen minden szabály, amelyet megfogalmazunk, akár tökéletlenül is, beépül a törvénybe, szerzett jogként kerül szembe adott esetben a későbbiekben, nehezebb módosítani, és ráadásul kuszább helyzetet jelent. Tehát tulajdonképpen a megjegyzésem valójában erre szolgált.

Amit a miniszter úr a hozzászólása végén említett, hogy ez egy olyan szakmai kérdés és olyan horderejű kihívás, amely akár átlépheti a hagyományos kormánypárti és ellenzéki rituális szembenállás kereteit, és lehet akár együtt is dolgozni, azt gondolom, hogy egy jó jelzés, beszélni kell róla. Nem tartom kizártnak, hogy lehet olyan formát találni, ahol lehet szakmai munkát végezni politikai csatározások kikerülésével.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu