BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A postások jogos bérigényéről már több alkalommal tettünk fel kérdést, hogy ez az ügy mégis mikorra oldódik meg. Tettük ezt, tesszük ezt azért, mert az ön választási ígéretei között elhangzott többek között az is, hogy a köz dolgozói, ezen belül a postások anyagi megbecsülésének helyreállítását is meg kívánja, meg kívánják oldani.
Nézzük meg, ezzel szemben mik a tények! A tények azt mutatják, hogy ma a postások bére a nemzetgazdaság átlagához képest 20 százalékkal alacsonyabb. A postások háromnegyede, tisztelt miniszterelnök úr - jól hallotta, háromnegyede -, 50-75 ezer forint bruttó átlagbért keres. Ezek a bérek nem mutatják az európai bérekhez való felzárkózást. Sőt, a kiszivárgott hírek szerint a következő béremelést úgy kívánják megoldani, hogy ebben az évben 3 ezer, a következő két-három évben pedig 8-9 ezer embertől kíván megválni a posta.
További elképzelések is vannak a posta működését illetően, illetve az ott foglalkoztatottakat illetően. Mégpedig a posta vezetőitől jelent meg az a híradás, hogy kispostákat, körülbelül hatszázat kívánnak bezárni. Ez a bezárás természetesen újra munkanélküliséget jelent, és az ott élő embereknek a hátrányos megkülönböztetését. Gondolja el, tisztelt miniszterelnök úr, hogy ezek után majd a nyugdíjat, illetve a gyest az utcán vagy a főtéren rekkenő hőségben, hóban-fagyban fogják várni az ott élő emberek.
Kérdezem ezek után öntől, tisztelt miniszterelnök úr: igaz-e ez a hír, hogy a következő két-három évben több mint 12 ezer embert kívánnak elbocsátani? Igaz-e, hogy a vidéki posták közül több mint hatszázat kívánnak bezárni?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés