KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném önöket tájékoztatni, hogy a parlament honvédelmi bizottságának, bár már a múlt héten is tárgyalta, de az ismert helyzet miatt ma is rendkívüli ülésen tárgyalnia kellett az említett határozatot. A bizottság tagjai közül 17-en voltak jelen, és nem túl hosszú vita után a bizottság 17 igen szavazat mellett a határozati javaslatot általános vitára alkalmasnak találta. Ezenkívül a bizottság megtárgyalta a módosító javaslatot is. A módosító javaslat 13 igen szavazatot kapott, és volt 4 tartózkodás is. Vagyis a bizottság javasolja a parlament számára az eredeti határozati javaslat, illetve a hozzá benyújtott módosító javaslat elfogadását is.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu