DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ezúttal nem kívánom igénybe venni a két percet, csak miután nem fért bele az előző két percbe, befejezném a gondolatmenetet.

Tehát az alkalmazkodóképesség egy gyorsan alkalmazkodó világban egy kulcskérdés, és azért a történelmi hűség kedvéért engedjék meg, hogy visszautaljak rá. Az előző kormány is szembesült ezzel a problémával, amikor mintegy két, két és fél évvel ezelőtt ugyancsak a munka törvénykönyvéről tárgyaltunk. Akkor óriási politikai vita keletkezett abból, hogy a rugalmasság kérdését, pontosan ezeket az atipikus és – hogy mondjam – az újfajta munkaidő-beosztási, munkaidő-szervezési kérdéseket valamilyen méltányos módon, mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára rugalmasságot jelentő módon szabályozni tudjuk.

Én csak abban bízom, mondom: amellett, hogy azért ezt kénytelen voltam idehozni, megemlíteni, hogy tanuljunk abból, ezeket a kérdéseket, amelyek nagyon mindennapi és nagyon közvetlen módon érintik a Magyarországon vállalkozó vagy dolgozó emberek munkalehetőségeit, életlehetőségeit, életkörülményeit, ezeket szerencsésebb kivonni a különféle irányzatú politikai csatározásokból, és valóban arra koncentrálni, ami előttünk megoldandó feladatként van.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu