DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy a sertéspiacon legfeljebb egyesek szeretnének káoszt teremteni annak érdekében, hogy a termékpályán történő jövedelemosztozkodás az ő javukra dőljön el. Mint ahogy az elmúlt évben sem engedte meg a minisztérium, az idei esztendőben sem fogja ezt megengedni. A probléma nehézségét az okozza, hogy nemcsak Európában - és itt fölösleges az Európai Unióra hivatkozni -, az egész világon lassan már második éve rendkívül nyomottak a sertésárak.

Csak szeretném önt emlékeztetni arra, hogy a tavalyi évben az “Eö minőségű sertés felvásárlási átlagára Magyarországon 290 forint volt, míg a világpiacon és az Európai Unióban 271 forint volt, de a többi osztályban is ilyen eltérés volt. Tehát a hazai felvásárlási árak magasabbak, mint a világpiacon, illetve az Európai Unióban, éppen azért, hogy a sertéstermelőket védjük ezek ellen a dekonjunkturális hatások ellen, éppen azért, hogy az önköltség fölött tudja egy átlagos hatékonysággal termelő a sertését értékesíteni. Úgy gondolom, hogy a káosz tehát csak a zavarosban halászóknak felel meg, és január hónapban annak ellenére, hogy a terméktanáccsal, amely a termelőket és a felvásárlókat képviseli, decemberben megegyeztünk az idei évi szabályozásról, ezt egyesek felrúgták, és addig, míg az újabb egyensúlyt nem tudtuk megteremteni, természetesen nem tudtuk kiadni a támogatási rendeletet.

Képviselő úr, itt a termelők semmiféle veszteséget nem szenvednek az idei esztendőben, főleg nem 500 milliót, hisz az egyensúly fenntartása érdekében az idei évben 2 milliárd forinttal többet biztosítunk támogatást, épp a jövedelembiztonság megtartása érdekében. Nyilvánvalóan ez nemcsak a kormányon múlik, hanem a termékpálya szereplőin is.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu