LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm miniszter úr részletes válaszát. Pusztazámor történetét ismerjük, mélységesen egyetértünk a pusztazámoriakkal. Ugyanúgy, mint nagyon sok önkormányzat, ők is nagyon nehéz helyzetben vannak, illetve voltak addig, amíg ez a kivételezett eset nem történt meg velük.
Az viszont tény, hogy Keller László elismerte, van összefüggés az ügyben. Pusztán csak annyit hozott fel mentségül, hogy családjának ebből egyetlen fillér haszna sem keletkezett - ha jól emlékszem, így szólt a nyilatkozat. (Közbekiáltások az ellenzéki padsorokból.) Nem értem, hogy miért ez a gyors védekezés, és miért ilyen irányba megy a kommunikáció.
Tán érdemes tovább kutakodnunk, hogy miért kellett néhány hónapon belül Monostoriné korábbi cégében, a VIP Kft.-ben a többségi tulajdonnak többször gazdát cserélni. Ha minden ennyire kézenfekvő, miért nem vállalta föl Keller képviselő úr személyesen, és miért az ország túlsó oldaláról érkező Jauernik képviselő úr adta be a módosító javaslatot? Miért csak egy település volt kedvezményezett, holott többen vannak ilyen nehéz helyzetben? Nem gondolják-e, hogy kicsikét zavaros a történet?
Én úgy gondolom, segítségükre leszünk ennek megoldásában, ha így nem megy. És most már biztos vagyok benne, hogy a fától tényleg nem látják az erdőt. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés