DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Én is mesélhetnék Torgyán miniszter úr utazásairól, Wermer Andrásról, a tűzijátékról, de inkább nem teszem. Azt gondolom, ön mindezt azért mondja, mert fáj önöknek, hogy mi egy tervszerű program alapján igyekszünk az idősek szociális biztonságát növelni. Való igaz, hogy nem lehet lemaradásokat pótolni kilenc hónap alatt, de legalább megmondjuk előre, sőt törvénybe iktatjuk, hogyan alakul az özvegyinyugdíj-emelés, hogyan alakul a tizenharmadik havi nyugdíjak bevezetése. Törvényt fogadtunk el arról, hogy ezt 2005-ig, 2006-ig hogyan építjük fel.
Ami pedig a méltányossági nyugdíjakat illeti: kérem szépen, azért vannak gondjaink az igények teljesítésével, mert önök ezt a jogintézményt két évvel ezelőtt meggondolatlanul megszüntették, amit mi most visszaállítottunk, és igen, minden indokolt esetben meg fogjuk oldani méltányossági alapon a nyugdíjemelést, azonban idő kell a felhalmozott igények kielégítéséhez.
Visszautasítom azt, hogy a Medgyessy-kormánynak nincs családpolitikája. Az igaz, hogy mi más értékek mentén politizálunk, és nem teszünk különbséget gyermek és gyermek között a szülők jövedelmi helyzete alapján. Ön sok mindent felsorolt, amit mi nem csinálunk, ez igaz, de felemeltük a családi pótlékot 20 százalékkal, bevezettük a tizenharmadik havi családi pótlékot az iskolakezdés előtt, a rendszeres gyermekvédelmi támogatást is felemeltük 10 százalékkal, és emeltük a szociálpolitikai kedvezményt is, amit önök meg nem emeltek meg, sőt lehetővé tettük ismét, hogy két gyermek után azt a takarékpénztár megelőlegezze.
Érdeklődéssel várjuk, tisztelt képviselő asszony, az országgyűlési határozati javaslatot, de nem kell fölszólítani a kormányt, mert a kormány teljesíteni fogja a kormányprogramban tett vállalásait.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés