POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): (Nem a saját mikrofonját használja.) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, ez nem az a mikrofon. (Csizmár Gábor: Szokatlan a hely! – Zaj, közbeszólások.)

(12.10)

(A saját mikrofonjába beszélve:) Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Szerintem sokan vagyunk a teremben, akik ennek a hétnek a vége felé, szombaton majd különféle ünnepi összejöveteleken, március 15-én találkozunk a magyar polgárokkal, a magyar emberekkel, és ki-ki a vérmérséklete meg a pártállása szerint a szabadság szépségéről fog beszélni. Nem ártana nemcsak az ünnepnapokon gondolkozni a szabadságról, hanem a munkanapokon is. A szabadság részben abban áll, hogy az embert nem a félelmei és az előítéletei irányítják.

Katona Béla képviselőtársam, a Szocialista Párt vezérszónoka hozzászólásának majd' felét arra fecsérelte, hogy bennünket szid; minden, amit mi csináltunk, az rossz volt, minden, ami elkezdődött az elmúlt négy évben, az ártalmas volt. Csillag István miniszter úr sajnos ugyanezt a vonalat erősítette. Kuncze Gábor most nincs a teremben, ezért hosszabban nem kellene az ő hozzászólásával sem foglalkozni, de sajnos ugyanez sütött.

Nyilván ugyanezt a hibát mi is elkövetjük néha. (Dr. Katona Béla: Néha, Zoli? - Zaj.) Képviselő úr, ha megengedi, folytatom. Nyilván ugyanez ellenzéki képviselőkkel is előfordul. Ugyanakkor ez a vitanap mégsem arra való, hogy az egyik oldal azt mondja, hogy minden jó és kifogástalan, ami az elmúlt tíz hónapban történt, és minden sötét, gonosz ármány, ami az elmúlt négy évben, és a fordítottja sem lenne helyes.

Noha nem szavaztunk Medgyessy Péterre, és nem szavaztunk sem a Szocialista Pártra, sem az SZDSZ-re, de ennek az országnak az adófizetői és állampolgárai vagyunk, sőt nem egy ilyen állampolgárt képviselünk is - majdnem két és fél milliót -, és talán azt fogadják el tőlünk, hogy élünk azzal a jogunkkal, hogy tíz hónapnyi kormányzás után a magyar parlamentben azt mondjuk el, hogy mi mit hogyan látunk másképpen. Nem állítjuk, hogy minden tragédia, ami az elmúlt tíz hónapban történt, de kérem, figyeljenek arra, többek között - mert önök nem az MSZP képviselői itt, hanem annak a két és fél millió embernek is a kormánya, akik egyébként ránk szavaztak, felelősséggel tartoznak nekik is -, ha fölhívjuk valamire a figyelmet.

Itt arról folyt a szó az elmúlt időszakban, hogy most 400 ezer munkahelyet ígértek, és a munkanélküliség nőtt. Kétségtelenül a foglalkoztatottság is nőtt. Ugyanakkor ebből a 400 ezerből időarányosan kevés valósult meg - 100 ezernek már valahol ott kellene lennie megnyitás előtt -, tehát valami gond van. Én belátom, hogy ez a gond nem az előző miniszter úr vagy Kiss Péter, vagy éppen a mostani munkaügyi miniszter felelőssége egy személyben, de érdemes rá figyelni, még akkor is, ha ez egy technológiaváltásból fakadó probléma, még akkor is, ha szeretnének visszafelé mutogatni, és csak a minimálbér ütemes emelésére hárítani ennek a felelősségét. Nem hiszem, hogy csak ebben állna; de ha ebben is áll, megoldani akkor is önöknek kell. Nem azt várják el önöktől a magyar adófizetők, állampolgárok, hogy bennünket szidjanak. Megnyerték a választásokat, lefújták a meccset. Most már illenék a munkát végezni, és nem utánunk rohangálni az öltözőbe, stoplis cipővel a bokánkat rugdosni. Tíz hónapja ez történik. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Valami gond van az oktatásügyben. Ezért kértem szót. Ez a gond akkor is létezik, ha sokan szeretnék homokba dugni a fejüket. Mert tényleg, lassan véget ér az önkormányzatok költségvetési vitája, és közel száz településről érkezik most már a hír, hogy óvodák zárnak be, iskolák zárnak be, összevonnak, átadják más fenntartónak. Lassan már 120-130 intézményt érint ez. Persze, lehet olyan kormánytag, aki azt mondja, hogy ez nem érdekes, 13 ezer oktatási intézmény van, mi az a 130, kit érdekel. Lehet úgy is magyarázni, hogy mindez csak az elmúlt évtizedek egyébként fájdalmas és szomorú demográfiai csökkenésének róható föl, mert iskolát bezártak a polgári kormány idején is. Ez is igaz.

De nézzük mégis a számot: a mi négyéves kormányzati ciklusunk idején 46-tal lett kevesebb oktatási intézmény; mert be is zártak, de épültek is újak. Összességében a szaldó plusz-mínusz 46; most pedig tíz hónap alatt, egy év alatt ennek a háromszorosa. Valamit mutat ez; arra hívja föl a figyelmet, amiről Bóka István polgármester úr beszélt, hogy az a költségvetés, a 2003-as költségvetés, amit most itt élünk valamennyien, nem oldotta meg azt a feladatot, amit egyébként közösen szabtunk magunknak a pedagógusbérek megemelésével - nem oldotta meg.

Hallottam, most is elmondta néhány kormánytag - talán éppen utódom, Magyar Bálint -, hogy a kormány felemelte a pedagógusok fizetését - fogalmazhat így is. Ma már precízebb lenne, illőbb lenne, ha nem azt mondaná, hogy a kormány felemelte, hanem a kormány felemeltette az önkormányzatokkal a pedagógusok fizetését, és a fedezetét csak szeptemberre, októberre, novemberre adta oda, decemberre már nem, vagy csak kisebb mértékben, januártól pedig felében-harmadában ez az önkormányzatokat terheli. Ezt mindenki tudja ebben a teremben, szocialista polgármesterek, MDF-esek, fideszesek egyaránt. Tudják, hogy hiányzik körülbelül 100 milliárd forint ahhoz, hogy a korábbi eltökéltség, amihez közösen járultunk hozzá, ellenzék és kormánypártok, az volt, hogy ezt a béremelést a központi költségvetés fogja finanszírozni. Az első száz napban ez működött is.

Volt, aki keserűen úgy fogalmazott, hogy száz napig tartott a becsület, aztán utána az önkormányzatok nyakába borították ezt az egészet. Ez sem igaz, mert nem az egészet, csak felét-harmadát. Ez a mai iskolabezárási hullám részben a demográfiai csökkenésből fakad, de sokan azt mondják - és érdemes ezt végiggondolni, megvitatni -, hogy jelentősebb mértékben, nagyobb mértékben ebből a politikai gesztusból, hogy csak száz napig tartotta a szavát, a kampányban megfogalmazott ígéretét a kormány, és utána ezt az önkormányzatokra hárította. Ez a gond akkor is létezik, az iskolaváltásra kényszerített családok, gyerekek, pedagógusok gondja akkor is létezik, ha naponta mondják el önök, hogy mindezért mi vagyunk a felelősek, az elmúlt négy év ilyen, amolyan, most már hallom, prekommunista - Kuncze Gábor szép szavával - politikája. Ezt megoldani akkor is önöknek kell. Ezt a figyelmeztetést, hogy gond van… - nem tragédia, gond, amit még jó idejében elcsípni. Lehet, hogy azt mondják, hogy ez egy bolha, de addig kell elcsípni, amíg egy bolha, és nem elefánt lesz belőle.

Ugyanilyen gondok mutatkoznak a foglalkoztatás területén: 100 ezer plusz munkahely kellene, és még nincs annyi. Fogadja el, kedves államtitkár úr, ha mi szólunk, hogy még nincs annyi. 800 kilométer autópálya kellene, és még az időarányos rész megtervezése, finanszírozása közelében sem vagyunk.

Államtitkár Úr! Tízezer kollégiumi férőhely kellene, és ebben a költségvetésben nincs egy fillér sem. Hallom, folynak a tárgyalások privát partnerek, magántulajdonosok bevonásáról, de ez a tízezer nagyon nagy erőfeszítést fog kívánni a ciklus második felében, hogy megvalósítsák. Komolyan aggódunk, nem azért, hogy önökön elverjük a port, hogy lám-lám, ezt sem tartották be, hanem azért, mert arra a tízezer kollégiumi helyre tényleg szükség van.

Ezek a viták, hogy önök bennünket kárhoztatnak mindenért, és ez az elmúlt négy év csak feketének tűnhet az önök szájából, oda vezetnek, hogy ezeket a gondokat, feladatokat nem tudják érdemben ellátni, nem tudják valóban megoldani. Bizonytalanság uralkodik el egy-egy területen, a szívemnek kedves oktatás területén is. Mi mással lehetne különben magyarázni, hogy miközben minden évben nőtt a felvételre jelentkezők száma - ugrásszerűen nőtt akkor, amikor eltöröltük a tandíjat, ugrásszerűen nőtt akkor, amikor bevezettük a diákhitelt -, most ez az első év, amikor 8 ezerrel csökken? Miközben mindenki a tudásalapú Európáról meg Magyarországról beszél, mi más lehet, mint ez a bizonytalanság, rossz kormányzati munka? - miközben minden az ellenkezőjét kellene, hogy eredményezze.

(12.20)

Képviselő úr, foghatja a fejét, de ez a szám ettől még igaz. (Szabados Tamás közbeszólása.) Érdemes lenne figyelni rá, mert a magyar családok vagy a fiatal emberek nem ostobák, és pontosan jelzik, ha valami gond van az ország működésében.

Kisebb mellény, tisztelt kormány; kisebb mellény, tisztelt kormánypártok (Szabados Tamás: Ez jó javaslattétel!), és nagyobb figyelem arra is, amit netán az ellenzék mond. Engedjék meg nekünk, 2,5 millió szavazóval a hátunk mögött, hogy felhívhassuk arra a figyelmet, ha valamit bajnak, gondnak látunk!

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu