DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, még van itt egy kérdés, amit világossá kell tenni, hogy az MSZP-nek tulajdonképpen mi az álláspontja. Eddig Szabó képviselőtársunktól hallhattuk, hogy nincs értelme ennek a vizsgálóbizottságnak, elhangzott az is, hogy ha talán megszűnne az adatbázis, felszámolódna, akkor sem lenne rá szükség. Én azt gondolom, hogy szükség lenne, mert ez valóban az elmúlt 13 év egyik olyan ügye, amelynek kapcsán alapvető jogszabályi, eljárási, államigazgatási és politikai szerepköröket és azon belüli cselekvési felelősségeket kell nagyon pontosan világossá tenni, hiszen ha csak arra az egy dologra gondolunk - és gondolom, az SZDSZ ezért is volt olyan nagy élharcosa annak, hogy ebből a vizsgálóbizottságból legyen valami -, hogy az adórendszerünk egy nagy hányada az Európai Unió adatbázisának a része lesz alig egy év múlva, elég kínos lehet ilyen bizonytalan adatkezelési viszonyok között, mondjuk, az áfarendszerünket, a vámrendszerünket így bekapcsolni ilyen viszonyok közé.
Megkérdezném, melyik európai uniós tagországnak van, mondjuk, egy vagy két évvel ezelőtt lementett adatbázisa, amellyel majd kompatibilis lesz adatbázisunk, amelyet mi is lementettünk. Milyen eljárás, európai uniós eljárási jog szerint tesszük ezt? Hiszen ma már mindent az EU harmonizálása érdekében lépünk! Most megint előreléptünk egyet, úgy, ahogy szoktunk, hátrafele hármat, ahogy legfeljebb Oroszországban csinálnak ilyet, de még ott sem szerintem, hanem valamilyen balkáni távoli országban, ahol olyan adatbázisokhoz jutnak hozzá, ami minden civilizált társadalomban nem elfogadott.
Világos álláspontot kérnék az MSZP részéről: támogatja-e? Valószínűleg egyébként igen, ha jól sejtem, hiszen az SZDSZ végül is falhoz állította, ha ő ideáll az ellenzék mellé, sokat már nem tehet, tehát akkor jobb lesz örülni ennek, úgy gondolom. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Igaza van! - Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés