DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Ház! A múltra vonatkozó vitában a továbbiakban nem fogok részt venni. Répássy úr felszólalása miatt szeretném azt elmondani, ha nem lett volna világos, hogy arról beszéltem, és a dolog lényegének azt tartom, hogy a közbizalom az APEH tevékenységével kapcsolatban - megismétlem, nem szeretet, hanem a közbizalom, a szeretetet nem fogjuk se helyreállítani, se megteremteni - rendkívül fontos ezer szempontból, amiben valószínűleg mindannyian egyetértünk. Én arra próbáltam rámutatni első felszólalásomkor, hogy valóban, az állampolgárokban jelentős részben mélyen él a meggyőződés, hogy visszaélésszerű tevékenység folyt az APEH-nél. Ennek a lezárásához lett volna szükség egy parlamenti vizsgálóbizottságra akár. Ezzel kapcsolatban elmondtam, hogy a Fidesz miként viszonyult ennek a vizsgálóbizottságnak a felállításához.
Én most is azt mondom, hogy a mostani adatmásolásos üggyel kapcsolatban is pontosan a közbizalom helyreállítása a célja annak, hogy legyen vizsgálóbizottság, tehát állapítsuk meg mindazt, hogy a feltett kérdésekre mi a helyes és megfelelő válasz. Nem hiszem, hogy helyes lenne az, ha az APEH tevékenységét ciklusról ciklusra változóan olyan módon bírálnánk, amely megingatná pontosan az adózók, az állampolgárok egészének bizalmát és hitét. Tehát én azért nem értek egyet azzal sem, hogy most eljussunk olyan következtetésekig, hogy jogellenes célra kerültek felhasználásra ezek a másolt adatok - még egyszer mondom, nem zárom ki, de amíg a vizsgálat le nem zárult, addig ne tegyünk ilyen feltételezéseket sem.
Én a korábbi APEH működésével kapcsolatban azt gondolom, hogy a közbizalom nemcsak azért ingott meg természetesen, hogy volt-e hosszú bájtok éjszakája vagy sem.
(18.10)
Nem kívánok most visszamenni a történelemben, valamennyien tudjuk, hogy a közbizalom szertefoszlásának okai olyan tevékenységek voltak, amelyek áthatották a gazdasági életet és annak nagyon sok szereplőjét is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Közös célunk pedig az, hogy ezt a közbizalmat akár az új APEH-vizsgálattal helyreállítsuk, és mondjuk meg, hogy mi történt és miért történt.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés