KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban az ünnepeinkről, ünnepeink méltó megünnepléséről szeretnék szólni.

Talán azok a képviselőtársaink, akik az első ciklus óta itt vannak a parlamentben, megerősítik, hogy annak idején egyhangúlag döntöttünk arról, hogy melyek legyenek nemzeti ünnepeink, és nyilván nem véletlenül választottuk március 15-ét, augusztus 20-át, illetve október 23-át. Nem véletlenül választottuk, hiszen egyrészt a magyar történelem sorsfordító eseményeihez kapcsolódnak, másrészt mind-mind olyan eseményekhez, amelyek megítélését illetően, azt gondolom, egyre inkább konszenzus kell hogy legyen közöttünk.

Március 15-e a nemzeti függetlenség, illetve a polgárosodás megindulásának ünnepe, augusztus 20-án az államalapításról, a honfoglalásról, illetve az ország ezeréves történelméről emlékezünk, illetve október 23-án a diktatúra elleni hősies fellépésről és szintén az ország függetlenségéről beszélünk.

Ezek az ünnepek, tisztelt képviselőtársaim, a lelkünkbe vannak írva, ezért, azt gondolom, nem lenne egy teljesíthetetlen követelés, ha az ember arra gondolna, hogy képesek lehetnénk ezeket együtt ünnepelni, és képesek lehetnénk ezeket az ünnepeket méltó módon megünnepelni. Ami az együtt ünneplést illeti, sajnos az elmúlt 13 év történetét végigtekintve, úgy látom, teljesíthetetlen követeléssé kezd válni. Szerintem jó lenne egyébként, ha a központi ünnepségeken minden párt képviseltetné magát, de belátom, hogy ez egyelőre nem megy. Ugyanakkor azonban természetesen a véleménynyilvánítás szabadsága azt jelenti, hogy külön is lehet ünnepelni, mindenki megkeresheti magának a megfelelő helyet, és a jó ízlés határain belül természetesen úgy ünnepel, ahogy az neki tetszik.

Ugyanakkor még mindig maradna egy másik kívánalom, a méltó módon történő megünneplés. Fel kell tenni a kérdést, hogy tudunk-e, tisztelt képviselőtársaim, méltó módon ünnepelni, és sajnos azt a következtetést le kell vonnom, hogy nem. Azért merem ezt a következtetést levonni, mert már az elmúlt években is több alkalommal fordult elő, hogy egyesek megzavarták mások ünneplését. Történt ez például október 23-án több alkalommal, több helyszínen is, a legutóbbi október 23-ai ünnepen is, és most ismét megtörtént, március 15-én itt, Budapesten több helyszínen zavarták meg felelőtlen elemek a méltó megünneplést. (Zaj a Fidesz padsoraiból.)

Már az is a politikai kultúra hiányára utaló dolog, tisztelt képviselőtársaim, ha most bekiabálásokkal próbálunk meg igazolást szerezni azok számára, akik ezt tették az állami ünnepeinkkel. Ez is mutatja sajnos, hogy a háttérben mindig a politika húzódik meg, amikor képtelenek vagyunk rendesen ünnepelni. De én ebbe a kérdésbe most nem szeretnék belemenni, mert szándékosan nem akarom a hangulatot feszíteni (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Azt teszed!). Azt gondolom, hogy két dologban mindenesetre egyetérthetnénk. Egyrészt, hogy senki nem sajátíthatja ki a maga számára a nemzeti ünnepek megünneplésének a jogát. Másrészt, senki nem gyalázhatja meg közös ünnepeinket, és nem zavarhat meg másokat a közös ünnepek megünneplésében. Ez az, ami ellen én fellépek most, tisztelt képviselőtársaim, és ez az, ami esetben azt szeretném, ha egyetértés lenne a demokratikus politikai erők között abban, hogy hagyni kell mindenkit méltó módon megemlékezni a nemzeti ünnepeinken.

Ezért szólítjuk fel a demokratikus politikai erőket arra, hogy határolódjanak el a hét végén történtektől is, határolódjanak el a nemzeti ünnepek meggyalázásától, határolódjanak el attól, hogy másokat valakik megzavarjanak abban, hogy méltó módon ünnepeljenek. (Zaj a Fidesz padsoraiból.) Úgy látom, ez egyelőre még nehézségeket okoz a képviselőtársaimnak, de én optimista vagyok, előbb-utóbb eljutunk a politikai kultúra olyan fokára (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Soha!), hogy képesek leszünk… Soha, kiabálja a fideszes képviselőtársam, én ennek ellenére sem adnám fel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy be tudjuk bizonyítani, hogy a köztársaság ünnepein képesek vagyunk európai módon ünnepelni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiból.)

(13.30)

Forrás: parlament.hu