SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetek egyik legfurcsább pillanata az volt, amikor az egyik szocialista politikus Ron Werber 10 ezer dolláros megbízatását bagatell összegnek minősítette. Nem tudom, belegondoltak-e a szocialista kormány tagjai abba, hogy ma Magyarországon ennyi pénzért egy magyar orvos, mérnök vagy tanár két, míg egy minimálbéren foglalkoztatott munkás pedig öt teljes éven keresztül dolgozik.
Ezen eset után persze már értjük, hogy mi is történik a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban; abban a minisztériumban, amely 47 témában összesen több mint 300 millió forint értékben készíttetett elemzéseket, háttértanulmányokat tudományos műhelyekkel. A kutatókat ugyan formálisan közbeszerzési eljárások során választották ki, azonban az mégiscsak furcsa, hogy a legsikeresebb pályázókat meglehetősen szoros kapcsolatok fűzik az ön tárcájához, tisztelt miniszter úr.
Bizonyára senkit sem ért meglepetésként a hír, miszerint a legsikeresebb pályázónak az ön korábbi munkahelye, a Pénzügykutató Rt. bizonyult, amely öt megbízást is nyert az ön által vezetett tárcától. Az pedig már a legjóindulatúbb szemlélők szerint sem minősíthető véletlennek, hogy az Ipargazdasági Kutató és Tanácsadó Kft. is a nyertesek között található. Ennek a cégnek - a cégbírósági adatok szerint - egyik tulajdonosa és cégvezetője Kulcsár Péter; az a Kulcsár Péter, aki ügyvezetője a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tulajdonában levő Magyar Gazdaságelemző Intézet Kht.-nek. Ez a Magyar Gazdaságelemző Intézet Kht. pedig az a szervezet, amely koordinálta a minisztérium közbeszerzési eljárását, sőt részt vett az előkészítési munkálatokban is.
Ráadásul a kutató cégekkel megkötött szerződések tartalma szerint a megbízottaknak tudomásul kell venniük, hogy az általuk elkészített tanulmányok szakmai teljesítésének igazolása a Magyar Gazdaságelemző Intézet vezetőjének döntése alapján történik. Ez tehát nem jelent mást, mint hogy a Kulcsár Péter vezette Ipargazdasági Kutató pályázatát a Magyar Gazdaságelemző Intézet vezetője fogadja el, akit történetesen Kulcsár Péternek hívnak.
Tisztelt Miniszter Úr! Ezek után a következőket szeretném kérdezni öntől: miért kapott több tíz millió forint értékben megbízást az ön egykori cége az ön által vezetett tárcától? Hogyan lehetséges az, hogy egy olyan cég nyert megbízást az ön minisztériumától, amelynek vezetője részt vett a pályázatok előkészítésében? Hogyan lehetséges az, hogy a megbízást kapó cég vezetője saját maga igazolja a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(14.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés