DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Két héttel ezelőtt már szóltunk itt, e Házban a máltai népszavazás tanulságairól. A hét végén egy újabb népszavazásra került sor: Szlovéniában. Számunkra talán még fontosabb tanulságokat tartogat ez a népszavazás. Szlovénia és a szlovénok két fontos kérdésben döntöttek: akarják-e, hogy országuk az Európai Unió tagja legyen, és akarják-e, hogy országuk a NATO tagja legyen. A választásra jogosultaknak mintegy 60 százaléka, tehát igen magas aránya vett részt, bár kétségtelenül nem olyan sokan, mint Máltán, ahol ez a 90 százalékot is meghaladta; de azt jelenti, hogy a társadalom és a közérdeklődés kitüntette figyelmével a csatlakozást, fontosnak tartották a szlovénok, hogy ebben a kérdésben a társadalom többsége döntsön. De ami még fontosabb ennél is, az az igen szavazatok rendkívül magas aránya. A választáson részt vevőknek több mint 89 százaléka igennel voksolt Szlovénia európai uniós tagsága mellett.

Miért olyan fontos ez, tisztelt képviselőtársaim? Két okból is. Eddig még egyetlen országban sem, ahol népszavazás döntött az ország tagságáról, ilyen magas arányban nem szavaztak a csatlakozás mellett. Ausztriát tekintették idáig a példaképnek, Ausztriában a lakosság kétharmada szavazott 1994 júniusában a belépés mellett; messze meghaladja tehát Szlovénia ezt az arányt, és az elutasítások aránya 10,5 százalékra terjedt ki, tehát azt lehet mondani, hogy egy csekély kisebbség utasította el.

Fontos azt is tudni, s ez is egy nagyon komoly tanulság számunkra is, hogy a véghajrában módosultak a számok, méghozzá ez alkalommal kedvező mértékben. Míg Málta esetében kiemeltük azt, hogy a véghajrában a nem szavazatok száma növekedett meg, s csaknem kétségessé tette az igenek győzelmét, addig Szlovéniában az utolsó közvélemény-kutatás míg 71 százalékos igent, 19 százalékos bizonytalan szavazót és 10 százalék ellenszavazót jelzett, addig a végeredményben tulajdonképpen az igen szavazatok és a bizonytalan szavazatok összegződtek.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a bizonytalanok egy része vagy részt sem vett a szavazáson, vagy pedig igennel szavazott a csatlakozás mellett, s ez nem véletlenül történt így. Szlovéniában egy nagyon jól fölépített, jól összehangolt kampányra került sor a népszavazás előtt. Ennek a kampánynak három nagyon fontos eleme volt: szoros együttműködés a médiával, a média támogatta, segítette a felkészülést a szavazásra, és támogatta magát a népszavazás igenjeit is. A második fontos eleme ennek a kampánynak a kitűnő együttműködés a nem kormányzati szervekkel, ebbe beleértve az érdekvédelmi szervezeteket, az egyházakat, a szakszervezeteket, a társadalmi szervezeteket, a civil társadalmat; harmadrészt pedig kiemelik az elemzők az ingyen hívható telefonos tájékoztató szolgálatok jelentőségét, amelyek Szlovéniában kitűnően, professzionálisan jól működtek. Ez a három tényező járult hozzá ahhoz, hogy végül egy imponáló többség döntsön az igen szavazatok mellett.

Engedjék meg, hogy röviden a népszavazás másik elemére is kitérjek, mert számunkra ez is fontos, hiszen Szlovéniában, ha nem is ilyen arányban, de igennel szavaztak a NATO-tagság mellett is. A szlovén polgárok 66 százaléka igennel és 34 százaléka nemmel szavazott. Ennek pedig az a jelentősége, hogy megteremtődik a közvetlen földrajzi összeköttetés Magyarország és a NATO déli szárnya között, azon szárnya között, ahova mi magunk is tartozunk. De van egy továbbmutató jelentősége is, és én ezt szeretném most kiemelni, tisztelt képviselőtársaim.

A népszavazásnak erre a részére egy rendkívül nehéz időszakban került sor, egy fegyveres konfliktus idején került sor, egy olyan időszakban, amikor a NATO-n belül is a szükséges egység megbomlani látszik. Biztató üzenet ez Szlovéniából mindannyiunk számára, hogy Szlovénia népe bízik a NATO-ban, bízik a NATO egységében, bízik abban, hogy a NATO túljut ezen a jelenlegi konfliktuson, és továbbra is őrizni tudja azt a szerepet és azt a helyet, amelyet Európa biztonságában betölt.

(13.40)

Tisztelt Képviselőtársaim! A legfőbb tanulság számunkra egyetlen dolog: azt szeretnénk, ha hasonlóan jó eredmények születnének a magyar népszavazáson is, mint Szlovéniában születtek. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu