KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Az emberi jogi bizottság egy tartózkodással valamennyi, e tárgyban benyújtott dokumentumot általános vitára alkalmasnak tartotta és támogatta. Ugyanakkor ismételten hangsúlyozta, hogy a kisebbségi joganyag ma már annyi konfliktust hordoz, hogy áttekintése és módosítása elkerülhetetlen.
Különösen elkerülhetetlen a választási szabályok módosítása, amelyeknek a belső ellentmondásai oda vezettek, hogy egyes településeken a többség választott magának kisebbségi önkormányzatot, és lehetetlenné tette a kisebbségi akarat érvényesítését. Ezért az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság arra kéri az illetékeseket, hogy a kisebbségi joganyag módosításával segítsék a kisebbségi demokrácia érvényesülését.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés