PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Szeretném tisztelettel megjegyezni ellenzéki képviselőtársaimnak, hogy ez idáig a vita arról szólt, ami nincs a törvényben. Szeretném emlékeztetni önöket, hogy a gázár egyáltalán nincs a közel 70 paragrafus között. Idáig csak arról vitatkoztunk, ami nincs a törvényben - ez nagyon érdekes vitát vetít előre. Tehát én érzékelem ezt a mély szakmaiságot, ahogy megközelítik a gáztörvényt, amelyről Fónagy képviselőtársam mondta, hogy vélhetően a következő kormányzati időszak legsúlyosabb, legkomolyabb gazdasági törvénye. És mi itt eljátsszuk a szerepet a tisztelt nézők, hallgatók előtt, hogy milyen komolyak lehetnénk, ha szakmai kérdésekkel foglalkoznánk, de nem azzal foglalkozunk.
Úgy gondolom, hogy képviselőtársaim az ellenzéki padsorokban rendkívül frusztráltak lehetnek, hiszen nem sikerült nekik, hogy 51 százalékos gázáremelés legyen. Nem sikerült önöknek '91-ben ezt a törvényt, amit előterjesztettek (Göndör István: 2001-ben!), 2001-ben érdemben, minőségben megtárgyalni. Önök voltak nagy százalékban kormánypártként hatalmon, eldönthették volna, hogy egy nagyon jó, működő gáztörvény legyen az összes szociális szükségletével, de nem ezt tették. Én megértem, hogy idegesek, de térjünk le a politikai síkról, menjünk át a szakmai oldalra, mert ez így nagy gondot fog okozni, nem fogjuk tudni érdemben a szakmai kérdéseket megtárgyalni.
Különben meggyőződésem, hogy ez a törvény jó törvény. Önök ezt körülbelül 90 százalékban előkészítették, mi pedig fazoníroztuk, igazítottuk az európai igényekhez, és ez egy kompakt, jó törvény lesz, ha ebben önök is közreműködnek.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés