DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a világért sem szeretnék semmit bagatellizálni, noha továbbra is úgy érzem, hogy teljesen érdektelen és idejétmúlt, az idő egyszerűen túllépett ezen a kérdésen. Nem állítom, hogy ezt ne lehetne vizsgálni, csak azt állítom, hogy megítélésem szerint nem különösebben érdemes.

Azt azonban, hogy Simicskó képviselő úr azt mondta, hogy itt a kormány netántán túltette magát az országgyűlési határozatokon, törvényeken és miegyebeken, vissza kell utasítanom. Ha itt valaki túltehette ezen magát, akkor az az Egyesült Államok illetékes három repülőgépe vagy hadserege volt; ha volt olyan, aki túltette magát ezeken a törvényeken, az biztosan nem a magyar kormány volt. Ebben a vonatkozásban nem gondolom, hogy érdemes kiterjeszteni, bár természetesen lehet még ilyen módosító indítványt is benyújtani, nem hiszem, hogy érdemes volna a vizsgálódást kiterjeszteni.

A magyar kormány arról kapott értesítést, hogy menne Törökországba ez az izé, leszállt tankolni a repülőtéren, aztán nem Törökországba ment. Kétségkívül ez, ha megtörtént - és ám vizsgálja ki egy bizottság, hogy történt-e ilyesmi -, akkor nem helyes, de még egyszer mondom: úgy gondolom, hogy akkor, amikor ezrével vannak ott repülőgépek, amelyek éjjel és nappal szórják Irakra a bombát, annak a vizsgálata, hogy pont három repülőgép hogyan került oda, az én számomra meglehetősen érdektelen és nevetséges. A képviselő úrnak lelke rajta, hogyha ezt az indítványát fenntartja.

Forrás: parlament.hu