ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár úr, a korrekt és megoldásokat is tartalmazó válaszát. Amit én kimondottan örömmel hallottam, az az, hogy a kormány próbálja a lakástámogatást olyan mértékben változtatni, hogy a kis jövedelműek, illetve a fiatalok és az idősek nagyobb mértékben hozzájussanak ehhez a támogatási lehetőséghez, illetve külön örülök annak, hogy a panellakások beruházásainál, felújításánál egy nagyobb mértékű támogatás fog megvalósulni, illetve valósult meg az elmúlt időszakban, mint az előző kormány idején.

Ugyanakkor kérem az államtitkár urat, hogy amennyiben lehetséges, a pályázatok kiírásánál legyen figyelemmel a kormány a ma a majorságokban, illetve a volt állami gazdaságok majorjaiban, pusztáiban élő emberek lakásgondjainak a megoldására is, mivel az itt élő emberek alól tulajdonképpen, illetve a fejük fölül eladták a házat és a területet az előző kormányok, ezért ezek az emberek ma kilátástalan helyzetben élnek.

Köszönöm szépen, és várom a válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu