PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Őszintén mondom, hogy nagyra értékelem Tóth képviselőtársam mérhetetlen empátiáját, ahogy együtt érez velünk, és próbálja ezt a törvényt arra az arculatra változtatni, amit ő fontosnak tart, és én ezt teljes egészében megértem. Bár így lett volna akkor is, amikor 2001-ben is sürgették, hiszen a kötelezettséget erre a törvényre nem mi vállaltuk, hogy 2002 végéig törvényt alkotunk róla, és 2003-ban a piac liberalizálásra kerül. Ezt a kötelezettséget Brüsszelben, úgy emlékszem, nem ez a kormánypárt vállalta és nem ez a külügyminiszter. Tehát itt valamilyen kötelezettségek fennállnak, és úgy gondolom, hogy mégiscsak valahol ennek a balhéját, a felelősségét el kellene vinni.

Ami elhangzott, még talán egy szakmai kérdésről szeretnék beszélni, erről elég keveset beszéltünk, és utána az árkérdésről. Önök pontosan tudják, ahhoz, hogy éves szinten működőképes legyen a gázrendszer, a rendszerre körülbelül 18 milliárd forintot kell költeni felújításra, karbantartásra. Erre az elmúlt években 6 milliárd került ráfordításra. Innen kezdve az ellátásbiztonság nem kellő alapossággal működik Magyarországon. Az elmúlt négy évben a tervszerű karbantartás szinte teljes egészében kimaradt a rendszerből. Majdnem bekövetkezett az az elmúlt februárban és az idén februárban, márciusban, hogy le kellett volna állítani a rendszert úgy, hogy a fogyasztó, tehát a kisfogyasztók is hátrányos helyzetbe kerültek volna.

Az árral kapcsolatosan a következő két percben fogok visszatérni, csak annyit mondanék, hogy Hatvani György helyettes államtitkár úr nem ezt mondta el a gazdasági bizottsági ülésen, hanem arról szólt, hogy ha és amennyiben a törvény elfogadásra kerül, a későbbiek során egyeztetett módon korrekciókat lehet végrehajtani Brüsszellel együttesen.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu