SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Régen látott egység mutatkozik a törvény tárgyalásakor kormánypárti és ellenzéki képviselők között, és ez szerintem helyes is, hiszen olyan szaktörvényről van szó, ami valóban az ország érdekében született - a hozzászólásomban azért majd el fogom mondani ennek a távlati vetületeit is.

Mégis, az előttem szóló Gúr Nándor képviselő úrhoz: egy talán általa nem figyelt dolog, de utólagosan szeretném rá felhívni a figyelmet - úgy gondolom, hogy egyébként, amit elmondott, 90 százalékban, 95 százalékban helyeselhető, támogatható. Amikor arról beszélt a képviselő úr, hogy a gazdaság és oktatás kapcsolata megfelelőnek tűnik, és később aztán ezt cáfolta, úgy gondolom, hogy itt nincs komoly logikai kapcsolat. Épp ez a nagy hiba, hogy nincs igazán jól működő kapcsolat a két szféra között.

Abban viszont mutatkozik közöttünk némi nézeteltérés, hogy hogyan szabad beszállni ebbe a gazdasági élet szerepvállalóinak, illetve az oktatási intézményeknek, a szakképző intézményeknek. Ebben mi, az ellenzéki párt képviselői szerintem az oktatási intézményeknek nagyobb hangsúlyt szánnánk, és ez fog jelentkezni majd a későbbi felszólalásaimban is. De különben a többi, amit mondott, szerintem helytálló.

Forrás: parlament.hu