STOLÁR MIHÁLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt tíz évben a kedvezőtlen demográfiai hullám, illetve az érettségi és az arra épülő szakképzések elterjedése miatt drasztikusan csökkent a régi értelemben használt szakmunkás szakmát tanulók létszáma. Nemcsak a képzési profil és a szakmunkás struktúra változott meg, hanem a gyakorlati képzés feltételrendszere, tartalma, minősége is. A rendszerváltás után a nagyüzemek összeomlásával az iskolák elvesztették nagyvállalati gyakorlóhelyeik nagy részét. Ezek a sorok a Szakoktatás című havilap legutóbbi számában, a “Kamarák a szakképzésértö című cikkben olvashatók.

Úgy gondolom, a cikkből idézett mondatok is jelzik, hogy a szakképzésben milyen nagy nehézségekkel kell megküzdeni, éppen ezért különös jelentőséggel bír a most elénk terjesztett, a szakképzésről szóló 1993. évi LVII. (Sic!) törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. Mondom ezt még akkor is, amikor sajnálattal kell megállapítanom azt, hogy az önmagát nemzeti közép kormányának mondó MSZP-SZDSZ-koalíció a “Cselekedni, most és mindenkiért!ö kormányprogram 5., oktatással foglalkozó, a szakképzést magába foglaló fejezetében található pontok közül jó néhány nem fog megvalósulni, amennyiben jelentős módosítások nélkül fogadjuk el ezt a törvényjavaslatot. Mit is foglal magában ez az említett fejezet? A szakképzésben részesülő tanulóknak is lesz módjuk az európai elvárásoknak megfelelő számítástechnikai képzés, az ECDL, a B kategóriás jogosítvány és egy középfokú nyelvvizsga ingyenes megszerzésére.

Az előttünk lévő törvénytervezet egyetlen pontja sem nyújt garanciát arra, hogy a korábbi ígéretek a jövőben valóra válhassanak. Az európai elvárások említése pedig felidézi a rossz emlékű, sokoldalúan képzett szocialista embertípus eszményét. A kormányprogramban olvasható továbbá: megteremtjük a középfokú, tehát a szakiskolai és szak-középiskolai gyakorlati képzés normatív finanszírozásának szakmai és pénzügyi feltételeit.

A törvénytervezet már közel sem ennyire nagyvonalú, még akkor sem, ha a tervezet szerint a szakképzési évfolyamon a tanuló gyakorlati képzése a gazdálkodó szervezetnél a tanuló és a gazdálkodó szervezet között gyakorlati képzés céljából megkötött írásbeli tanulószerződés alapján folyik. A törvénytervezetben ez egy lényeges változás, hiszen egy megengedőbb változat helyébe lép. Ez a kitétel egy erős gazdaságban elfogadható, sőt szükséges is, de kérdés, hogy a magyar gazdaságban megalapozott-e a tanulószerződések kötelezővé tétele, ugyanis az erős vállalkozásoknak és a fejlett városoknak megítélésem szerint nem jelent sem előnyt, sem hátrányt, ugyanakkor a fejletlen régióknak és különösen a kisvállalkozásoknak elrettentő példát jelent.

Az előnyök közül csak néhányat említek, amelyeket gyakorló igazgatók fogalmaztak meg. Szélesedik és rendszeressé válik a kapcsolat az iskola, a munkáltató és a kamara között. A rendszeresen tartott munkáltatói értekezleteken a munkáltatók betekintést nyerhetnek az iskola életébe. Lehetőség nyílik arra, hogy a munkáltatók együttműködhessenek az iskolai tanműhellyel. Az iskola és a gazdálkodó szervezet között létrejött rendszeres kapcsolat eredményeként a gazdálkodó szervezetek hozzájuthatnak az adott szakma követelményrendszeréhez. A kamara illetékesei akkreditálják a gyakorlati képzés helyeit, így amennyiben megfelelő szakemberek teszik azt, biztosak lehetünk abban, hogy a tanulók megfelelő helyre kerülnek. A tanuló anyagilag is érdekeltté válik a képzés során. Megismerheti a tanulóidő alatt azokat a problémákat, melyek ma a munkáltatók helyzetére is oly jellemzőek.

Ugyanakkor a gazdálkodó szervezet és a tanuló között megkötött tanulószerződésnek hátrányai is lehetnek: a munkáltató nem ér rá a tanulóval foglalkozni; a vállalkozás jellegéből adódóan egysíkú a képzés; sokszor, például vidéki munkáknál nehezen tartható a munkaidő; esetenként a szerződés nem minden pontját tartják be.

Az általam felsorolt előnyökből és hátrányokból bizonyára mindenki más következtetést von le, de tudomásom szerint a Kereskedelmi és Iparkamara adatai azt igazolják, hogy a szakiskolai tanulók közül a tanulószerződést kötöttek száma a 10 százalékot sem éri el, és erre már az előttem szóló képviselőtársaim is utaltak.

A törvénytervezet kihangsúlyozza, hogy a gyakorlati képzés során tilos a hátrányos megkülönböztetés. Ugyanakkor azok a tanulók, akiknek a gyakorlati képzése a szakképzési évfolyamon iskolai tanműhelyben folyik, mégis hátrányba kerülnek azokkal a tanulókkal szemben, akiknek a képzése gazdálkodó szervezetnél történik. Hogy miért? Azért, mert az a tanuló, aki iskolai tanműhelyben vesz részt gyakorlati képzésben, nem köthet tanulószerződést, így pénzbeli juttatásban sem részesül, továbbá a nyugdíjazáskor két év munkaviszony beszámításától is elesik. Különösen furcsa ez akkor, amikor mindnyájan tudjuk, hogy a nyugdíj szerzett jog. Éppen ezért ennek az ellentmondásnak a feloldása érdekében módosító indítványt fogunk benyújtani, amely arra irányul, hogy az iskola is köthessen a diákkal tanulószerződést, és a pénzbeli támogatás fedezete épüljön be a normatívába.

(12.00)

A most tárgyalt törvénytervezet másutt is ellentmondásba kerül a kormányprogrammal, hiszen az utóbbi úgy fogalmaz: olyan moduláris szakképzési rendszer kidolgozását szorgalmazzuk, amelyben akadálymentes az átjárás a szakképző intézmények között. Ezzel szemben a tervezet törvényi erőre emelkedése után a szakképzést nyújtó intézmény vezetője dönt arról, hogy a diák iskolaváltoztatása után mely tárgyakat és milyen mértékben számítja be a fogadó intézmény.

Aggályosnak tartom továbbá, hogy a törvény nem szabályozza kellően az elmélet és a gyakorlat arányát. Nem jó az, hogy nincs megoldva a felzárkóztató oktatásban részt vevők ösztönző finanszírozása és annak részletes szabályozása. Mint már tudjuk, a nemzeti fejlesztési terv kiemelt szerepet szán a szakképzés feltételeinek javítására. Ugyanakkor sajnálatosnak tartom, hogy a most tárgyalt törvénytervezetben ez a szándék mégsem lelhető fel maradéktalanul. Meg kell állapítani, hogy nem készült a képzés egészét átfogó helyzetelemzés, nem létezik szakképzési koncepció. Az intézményfenntartás rendszere elavult, mivel más az érdeke a szülőnek, az intézményeket működtető önkormányzatoknak és a gazdaságnak. A kamarák túlzott megerősítése indokolatlannak tűnik. A köztes vizsgák bevezetését viszont jó ötletnek tartom.

Összegezve: a törvénytervezet legnagyobb hibája az, hogy jelenlegi formájában a valós problémákra igazi megoldást továbbra sem tud nyújtani. Így aztán nem marad más hátra, mint hogy egy több mint százéves mondással fejezzem be: Isten áldja a tisztes ipart!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu