ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Az ifjúsági és sportbizottság ülésein az elmúlt hónapokban ismételten élénk vita bontakozott ki az ifjúsági párbeszéd helyzetéről, a minisztérium és az ifjúsági szervezetek közötti párbeszéd helyzetéről.

Örömmel láttam azt, hogy ellenzéki képviselőtársaim váratlanul felismerték ennek a párbeszédnek az értékét; azért láttam örömmel, mert sokat tettek azért, ők és párttársaik, hogy a jól működő gyermek- és ifjúsági érdekegyeztető rendszer, amely garanciákkal védve, törvényben szabályozva biztosította a fiatalok és a kormányzat párbeszédét, ez az együttműködés 1998-ban megszűnjön.

Tisztelt Miniszter Úr! Ugyanakkor azt gondolom, hogy a Fidesz-kormány hibái számunkra nem biztosítanak menlevelet ebben a kérdésben. A kormányzatnak létre kell hoznia egy hatékony párbeszédrendszert. Ezért szeretném megkérdezni a miniszter urat, hogy hogyan működött az elmúlt négy évben a stratégiai partnerek rendszere. Ki választotta ki azokat a szervezeteket, amelyekkel a Fidesz-kormány hajlandó volt szóba állni? Miért szüntette meg a Fidesz-kormány az ifjúsági párbeszéd jól működő rendszerét? És végül, de talán elsősorban azt szeretném kérdezni a miniszter úrtól, hogy milyen tervei vannak a kormányzatnak az ifjúsági párbeszéd rendszerének újjáélesztésére.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu