DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! A szocialista kabinet eddigi ténykedésével katasztrofális helyzetbe sodorta az önkormányzatokat. Az önkormányzatok fekete éve lesz 2003, mivel a szocialisták saját ígéreteik teljesítését az önkormányzatokra terhelik.

Hogy is hangzott a szocialista kampányszlogen? “Több pénzt az önkormányzatoknak!ö Mit is mondott Lamperth Mónika belügyminiszter 2002 tavaszán az Országgyűlés önkormányzati bizottsága előtt? Idézem: “Egyet biztosan ígérni tudok, annak a közalkalmazotti béremelést illető csomagnak, ami most az Országgyűlés asztalára kerül, minden egyes forintja az önkormányzatok számára a központi költségvetés által fedezve lesz.ö

Nos, a költségvetés által szabályozott kiegészítő támogatás igényléséhez szükséges adatlapok kitöltése nyilvánvalóvá tette - ahogy azt a Fidesz-frakció már a parlamenti vitában is szóvá tette -, hogy a törvényben szabályozott feltételek szerint az önkormányzatok többsége nem jogosult igénybe venni az önkormányzati bérkiadásokat enyhítő előirányzatot. Ehelyett az a mindeddig példátlan eset fog előállni, hogy a kormány által az önkormányzatok terhére végrehajtott béremelés végrehajtása az önkormányzatok anyagi ellehetetlenülését hozza magával. A költségvetési törvény ugyanis lényegében akként rendelkezik, hogy csak olyan önkormányzat igényelhet kiegészítő támogatást megnövekedett bérkiadásai fedezésére, amely már az összes, egyébként szabadon felhasználható keretét kimerítette. Teheti mindezt úgy, hogy az összes beruházását leállította, és mindennemű fejlesztésről lemondott.

Tisztelt Miniszter Asszony! A 2003-as költségvetési törvényben önök nagy dérrel-dúrral harangozták be, hogy létrejön egy alap, amelyhez nyugodtan fordulhatnak azok az önkormányzatok, amelyek nehezen tudják biztosítani a bérfejlesztések fedezetét. Önök azt is hangsúlyozták, hogy az alap 3 milliárd forintot tartalmaz, és felülről nyitott. A súlyos válságba sodort önkormányzatok vezetői erre keserédesen azt mondják, lehet, hogy felülről nyitott, de belülről biztosan zárt.

Tisztelt Miniszter Asszony! Kívánnak-e végre valamit tenni a kormány miatt katasztrofális önkormányzati finanszírozással, vagy azt gondolják, hogy ezen a területen minden rendben van? (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu