DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy talán most szerencsésebb, bár már tényleg sok mindent végigbeszéltünk az általános vita kapcsán és a mostani részletes vita kapcsán is, hiszen elmondtam a módosító javaslatokról, még a kapcsolódó módosító javaslatokról is a véleményemet.

(21.40)

Úgy érzem, hogy törekedtem és igyekeztem kellő mértékű kompromisszumkészséget is tanúsítani, tekintve, hogy MSZP-s képviselőtársam javaslatai közül többet befogadtam, elfogadva és elismerve, hogy valóban előremutató ez a két javaslat, legalábbis amit megfogalmazott a képviselőtársam.

Bízom benne, hogy a vizsgálat mindenképpen az ország biztonságának erősítését fogja szolgálni. Semmiképpen sem törekszünk arra, hogy ha ez a bizottság feláll és önök is megszavazzák, akkor bárminemű prekoncepcióval induljon. Nem az a célunk, hogy felelősöket megnevezzünk, hanem az a cél, hogy ezekből az átrepülésekből, amelyek megtörténtek, egyértelmű és világos képet kaphassunk, hogy valóban a felhatalmazások alapján történt mindez, és az elkövetkezendő időszakra nézve mindenki levonja a tanulságokat és a megfelelő konzekvenciákat, a jövőben pedig ilyen típusú problémák ne fordulhassanak elő. Szeretném, ha a vizsgálóbizottság ezzel a mandátummal és küldetéssel kezdené meg majd a munkáját. Bízom benne, hogy ez mindenképpen eredményes lesz, és bízom benne, hogy az ország biztonságát a jövőre nézve jelentős mértékben erősíteni fogja.

Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu