BOLDVAI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A Font Sándor által a 24. pont alatt beadott módosító javaslathoz szeretném azt elmondani, hogy a magam részéről el tudom azt fogadni, és támogatni is tudom, hogy a módosító javaslat szellemének megfelelő módosítást a költségvetési bizottságban közös javaslatként, bizottsági módosító javaslatként beadjunk, ami azt a kritériumot elégítené ki, hogy nemcsak a Magyar Fejlesztési Bank vezető szerveire, hanem a Magyar Fejlesztési Bank százszázalékos tulajdonában lévő társaságokra is kiterjedjen ez az összeférhetetlenségi szabály.

A javaslatom az lenne, és ezt majd a költségvetési bizottságban meg tudjuk beszélni, hogy a mellékletben felsorolt cégek szerepeljenek, nem a százszázalékos, de ugyanazt a kritériumot ki fogja ez elégíteni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu