BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 29., 30., 31. sorszámú módosító, illetve kiegészítő javaslatokkal kapcsolatosan, úgy gondolom, egyértelművé lehet tenni, hogy az álláspontunk azonos.

Aki a tanulói jogok és elemi jogok sérelmére pénzbeli vagy egyéb hozzájárulást kér, csupán azért, hogy a tanulási feltételeket biztosítsa számukra, függetlenül attól, hogy ez a tanműhely vagy gyakorlati hely milyen gazdasági szervezet, nyilvánvaló, hogy törvénytelenséget követ el. Itt az a kérdés, hogy milyen garanciákat tudunk beépíteni ilyen esetekre, és én úgy gondolom, hogy a 29., 30. és 31. sorszámú módosítások a garancia tekintetében a szándékunknak megfelelően teljes körűek.

(19.30)

A 29. sorszámon önök által, illetve Stolár Mihály képviselőtársunk által benyújtott módosító indítványban egyetlenegy tartalmi probléma van, amit az oktatási bizottság bölcsen kezelt, az OKÉV ugyanis Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont.

Az OKÉV feladatköre és hatásköre egészen másféle tevékenységre terjed ki, mint az ilyen típusú úgymond érdekvédelemre. Ezért gondoljuk, hogy a szakképzési törvényben nem helyes az OKÉV feladatrendszerét olyannal bővíteni, ami nem tartozik a feladatkörébe, miközben kellő garanciát fogunk adni a gazdasági kamaráknál, az iskoláknál és nyilván minden olyan szervezetnél, amit itt fölsoroltunk, hogy e törvénysértés esetében zártkörűen intézkedjen, az információáramlás a gyermekek és a tanulók védelmében zártkörű legyen. Sőt, a szankció is egyértelmű, hiszen elég komoly ez a szankció, hogy öt évre eltilthatja a gyakorlati képzéstől, ez is változatlan maradt.

Nagy tisztelettel kérem, hogy az OKÉV ilyen funkcióbővítéséhez ne ragaszkodjanak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu