DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Valóban nem méltó ez a visszamutogatás a mai estéhez. Mindannyian tudjuk, hogy pontosan mekkora összeg került ki az egészségügyből és mikor - ezt Vojnik képviselőtársam ugyanolyan pontosan tudja, mint én. Az is világos, hogy a '98-tól 2002-ig tartó periódusban nem folytatódott a kivonás az egészségügyből; kétségtelenül nem volt többletbejuttatás. Az is kétségtelen, hogy az Unióhoz való csatlakozás bizonyos elemeit pontosan teljesítette a kormányzatunk. Az, hogy ma az ÁNTSZ-hez csatlakozó laboratóriumi rendszerekkel Európába tudunk lépni, az annak a periódusnak az eredménye - nem másnak, annak a periódusnak az eredménye.
Az pedig, hogy mi történt az idén: az történt, hogy a saját térségemben - de mindenki a saját térségét nézze meg -, igen, az önkormányzatok ellehetetlenültek. És mivel bekerült a költségvetési törvény kapcsán az, hogy a szolgáltatásvásárlásra kapott OEP-pénz fejlesztésre is fordítható, ezért olyan kevés a jelen pillanatban csődbe jutott intézmény. Teljesen mindegy, hogy ezt ki tette be, de jelen pillanatban ez az egyetlen egyensúlyban tartó tényező. Erről szól ez a történet, és a magam részéről azt tudom mondani, hogy át kell gondolni, és azt a lépést kell megtenni, ami az első lépés, és nem azt, amelyik az ötödik lépés.
Ez az én véleményem, nem nagyon lehet lebeszélni róla. Megkíséreljük majd a párbeszédet, mert a célunk az egy: az, hogy ez a magyar egészségügy a betegekért valahol működőképes és előrelépő legyen.
A forrástöbbletet pedig, azt hiszem, mindannyian (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ki tudjuk számolni, és mindannyian meg fogjuk látni, hogy mi lesz a következő évi költségvetésben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés